| Vidékfejlesztési stratégiák - Nagyváthy János Gazdaképző Egyesület - Oldal 3 |
|
|
Oldal 3 / 5
Az egyesület tevékenységei az 1990-1998 közötti időszakban a Gazdaképző című televíziós produkció köré csoportosultak. Az egyesület 1992-ben kidolgozta az Agrárvállalkozók Távoktatásos Képzésének Projektjét, amelynek céljaként a magántulajdonon alapuló agrár- és élelmiszeripari termeléshez szükséges szakmai, gazdálkodási ismeretek nyújtását tűzte ki. A képzés távoktatási formában a TV2-n, a Magyar Mezőgazdaság szaklapban, míg a gyakorlati foglalkozás a tíz hazai és három határon túli regionális konzultációs központban történt. A műsor oktatási segédanyagként megjelent videokazettán és jegyzetben is. A gazdaképző program nyolc évi sikeres munka tapasztalatára támaszkodik. Az ezredfordulón a Nagyváthy Egyesület tagsága úgy döntött, hogy az egyesület korábbi feladatát új iránnyal bővíti. Tapasztalatuk szerint a mezőgazdaság társadalmi megítélése romlott, a vidéki gazdaság a nemzetgazdaságon belül csakúgy, mint a médiában háttérbe szorult. Elhatározták tehát, hogy ismeretterjesztő programjukat nemcsak a termelőkhöz, hanem a mezőgazdaságot csak hírből ismerő érdeklődőkhöz is eljuttatják. A vidéki élet izgalmas pillanatait „emberközelbe” hozva bárkit elvarázsolhat a természet csodája és az alkotás öröme. Így indult a Biopiac Online és a Vetésforgó Online program. A tudományosan megalapozott kutatás-fejlesztési eredmények, ismeretek átadását iskolán kívüli képzés keretei között valósítják meg. Ezt hagyományos, illetve távoktatási tanfolyamok, hazai és nemzetközi tudományos tanácskozások, tapasztalatcserék, bemutatók, tanulmányutak szervezésével, szaktanácsadással, szakmai propaganda és tudományos-ismeretterjesztő kiadványok megjelentetésével törekszik elérni az egyesület. A gazdaképzésen túl kiemelkedik az egyesület tevékenységéből az évenkénti hagyományos tavaszi búzaszentelő, mely esetenként nemzetközivé is vált. Tagrendező szervezetként részt vesz a Virágos Magyarországért pályázat megvalósításában, valamint nagy elismerést vívott ki a Vitakör nevű rendezvény-sorozat is, ahol egy-egy kiemelt fontosságú téma került feldolgozásra, megvitatásra prominens személyek, kiváló szakemberek, gazdálkodók és a sajtó részvételével. |



