Éghajlati tendenciák Magyarországon

Magyarország éghajlatát az óceáni, mediterrán és kontinentális klíma együttesen határozza meg. Ezek, a Kárpát-medence domborzati hatásaival együtt, változékony éghajlatot eredményeznek. (Az erős ingadozások miatt az éghajlati paraméterek trendjei statisztikailag nem mindig igazolhatók.) A jövőképben ugyan sok a bizonytalanság, de a tudományos világ egyértelműen a melegedés folytatódásával számol, amelynek alakulásában az antropogén tényezők is szerepet játszanak. Nincsen semmiféle garancia arra, hogy a Kárpát-medence éghajlata változatlan marad.

Hazánk időjárásának alakulása az utóbbi néhány évben

Magyarország időjárásának rövid jellemzése (2001-2006) (Forrás: OMSZ, 2007)

2001
2001-ben az országos évi középhőmérséklet 10,3 °C volt, ez az 1961-90-es időszak átlagértékét 0,4 °C haladta meg.
Országos átlagban 610 mm csapadék hullott, ami a sokévi átlag 104%-a.

2002
A 2002-es év az átlagnál melegebb, kissé szárazabb volt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérőhálózatának adatai szerint az országos évi középhőmérséklet 11,4 °C, amely 1961 óta a harmadik legmelegebb évnek bizonyult.
Az 1961-90-es középértéknél 5%-kal kevesebb, országos átlagban 570 mm csapadék hullott.

2003
A 2003-as év az átlagnál kissé melegebb és jóval szárazabb volt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérőhálózatának adatai szerint az országos évi középhőmérséklet 10,3 °C, amely 0,4 °C-kal magasabb az 1961-90 közötti normálnál.
A hazánk éghajlatára jellemző változékony időjárás az év folyamán is bővelkedett rendkívüliségekben. A 2003-as esztendő Magyarországon rendkívüli időjárási szélsőségeket hozott, abszolút rekordok sorával, soha nem látott hosszúságú melegekkel és szárazsággal. A május-augusztus közötti időszak átlaghőmérséklete csaknem 1°C-kal volt magasabb a második helyezett 1946-os esztendőnél. A csapadék mennyisége hasonlóan rendkívül alacsony volt, csaknem fele a megszokottnak.

2004
A 2004. év országos viszonylatban az átlagnál csapadékosabb volt, középhőmérséklete az átlag fölött alakult. Bár az egyes hónapok eltérése a hőmérsékleti normákhoz viszonyítva kis intervallumon belül mozgott, azonban a csapadék tekintetében jelentősebb (többnyire pozitív) anomáliák jellemezték az évet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérőhálózatának adatai szerint 2004-ben az országos évi középhőmérséklet 10,1 °C volt, ami 0,2 °C-kal meghaladta az 1961-90-es 30 éves átlagot.
Az elmúlt évben országos átlagban 686 mm csapadék hullott, ami az előző évhez képest 210 mm-rel több, a sokévi átlagot pedig mintegy 12%-kal haladja meg. A 2003. évinél kisebb számban ugyan, de 2004 folyamán is előfordultak szélsőségek.

2005
A 2005. év országos átlagban valamivel hidegebb, és 20%-kal csapadékosabb volt, mint a sokévi átlag, de a csapadék havi értékei rendkívüli változékonyságot mutattak.
Az év folyamán minden évszak szolgált időjárási szélsőségekkel. Január első fele az átlagnál 6-8 fokkal melegebb, február ellenben jóval hidegebb volt. Április 18-án és május 4-én komoly felhőszakadások okoztak hirtelen kialakuló árvizet a Mátrában majd a Zemplénben, május 18-án intenzív jégesővel kísért heves zivatarok vonultak végig az országon, jelentős kárt hátrahagyva. Május végén az ország több pontján megdőltek az évszázados melegrekordok, alig két héttel később viszont már olyan rendkívüli volt a hideg, hogy aki tehette, visszakapcsolta a fűtést. A nyár szélsőségesen csapadékos volt, augusztusban az ország nagy részén olyan sok eső esett, amire Magyarországon ebben a hónapban a meteorológiai mérések kezdete óta nem volt példa. Az ősz ezzel szemben jóval szárazabb volt az átlagnál: októberben, országos átlagban a sokévi mennyiségnek csupán 20%-a hullott.

2006
A 2006. év országos átlagban 0,6 fokkal melegebb, és valamivel csapadékszegényebb volt a sokévi átlagnál - azonban mind a hőmérséklet, mind pedig a csapadék havi értékei jelentős változékonyságot mutattak.
Az év folyamán minden évszak szolgált időjárási szélsőségekkel. Az év eleji nagy csapadékhozam miatt februárban belvíz, tavasszal pedig az árvíz okozott komoly károkat - az árvízi védekezést nehezítette, hogy a tavasz jóval csapadékosabb volt az átlagnál. Júniusban és júliusban egymást követték a hőségriadók, miközben hirtelen lehulló, nagymennyiségű, lokális csapadékok okoztak sártengert, például Budapesten, több alkalommal a nyár folyamán. Az augusztus 20-i orkán erejű (120 km/órát meghaladó) szélben öten vesztették életüket, az anyagi kár milliárdos volt. A 2006-os őszhöz hasonlóan meleg és egyben száraz őszre a mérések kezdete óta nem volt példa Magyarországon, de átlag feletti napi középhőmérsékletek, és jóval átlag alatti havi csapadékösszeg jellemezte az év utolsó hónapját is.

Hőmérséklet

A hőmérséklet-értékek időbeli alakulása az elmúlt 50 évben

A legegyöntetűbb változások a hőmérséklet tendenciájában tapasztalhatók (következő ábra).

Az országos átlag jól követi a globális változásokat, annál valamivel nagyobb melegedési értéket (pontbecslés alapján 0,77 °C) jelez. Ennek évszakos felbontása már nagyobb eltéréseket mutat. Amíg a telek és a tavaszok döntően az éves átlagnak megfelelően melegszenek, addig a nyarak jobban (mintegy 1 °C), az őszök kevésbé (0,4-0,5 °C) követik ezt a melegedést. Az elmúlt 30 évben gyorsult a melegedés. A két utolsó évtized átlaghőmérsékletének különbsége helyenként a fél fokot is meghaladja hazánkban. A melegedés elsősorban a keleti és az északnyugati területeken erőteljesebb. Hazánkban a minimum- és maximumhőmérsékletek hasonló mértékben növekszenek. Növekszik a különböző hőmérsékleti küszöbértéket meghaladó napok (nyári, hőség és forró) száma, ami jelentősen hat az élőlényekre, például az emberi egészségre. A nyári hőségben nemcsak a szívbetegek halandósága nő, hanem az egészséges embernek is jobban oda kell figyelni a helyes öltözködésre, mozgásra és étkezésre. A minimumhőmérsékletek növekedésével emelkedik a meleg éjszakák száma. A pihenéshez hűvösebb levegőre van szükség, s ha ez nem adott, akkor az ember éjszaka nem tudja a nappali munka fáradalmait kipihenni. A hőmérsékleti határ a földrajzi szélességtől (azaz az emberek biológiai beállítódásától) függ, hazánkban 20 °C a küszöb. A 20 °C feletti minimumhőmérsékletű napok száma növekszik.

Hőmérséklet-küszöbök átlépésének alakulása

A vegetációs időszak hosszának megítélésénél is hasznos paraméternek tekinthetők a különböző hőmérsékleti küszöbök átlépésének időpontjai és tartamai. A tiszántúli területeken a különböző hőmérsékleti küszöbértékek átlépése 3-4 nappal korábban következik be, mint a dunántúli területeken. Az átlépési időpontok szórása nagyobb a tiszántúli területeken, ami növeli a termesztés kockázatát. A nagyon korai kitavaszodás esetében jelentősen fokozódik ugyanis a visszahűlés lehetősége, ami jelentős mértékű károsodásokat okozhat az ültetvényekben.

A vegetációs időszak végét az jelzi, hogy a hőmérséklet tartósan egy bizonyos küszöbérték alá süllyed. A vegetációs időszak végének jellemzésénél 1-2 nappal kisebb a szórás, azaz kisebb a bizonytalanság, mint a kezdő időpontnál, ahol a szórás 14-16 nap között fordult elő. A hőmérséklet alapján a vegetációs időszak vége a dunántúli területeken általában 1-3 nappal korábban várható. Megállapítható, hogy az elmúlt 50 év során a tavasszal a legtöbb küszöbhőmérséklet átlépésének időpontja korábbra tolódott. A Kelet-Tiszántúl térségében az utóbbi 50 évben a 8 °C-os küszöbhőmérséklet elérésének időpontja 10-12 nappal korábbra tevődött át, a Nyugat-Dunántúlon pedig a 10 fokos napi átlaghőmérséklet alá csökkenés időpontja tolódott 10-12 nappal későbbre.

A nyugalmi időszak hosszának hatásai

A 10°C alatti hőmérsékleti kategóriában mind a nyugati, mind a keleti országrészben csökkent a nyugalmi időszak hossza 1951-2000 között: a csökkenés mértéke a nyugat-dunántúli területeken 12, míg a Kelet-Tiszántúlon 8 nap, továbbá szignifikánsan csökkent a fagyos napok száma is.

Hőmérséklet-változás a nyugalmi időszakban

Mivel a nyugalmi időszak hőmérsékleti értékeinek variabilitása messze felülmúlja a vegetációs időszakban tapasztalhatót, nagyobb az esélye annak, hogy jelentősen eltérő hőmérsékletű légtömegek érkezzenek a Kárpát-medencébe. Szibéria felől a Keleti-Kárpátok alacsonyabb vonulatain keresztül rendkívül hideg levegő szivároghat be, míg az utóbbi évek melegedése miatt (a nyugalmi időszak átlag-hőmérséklete átlagosan 1°C-kal emelkedett az országban) nőtt az esélye annak is, hogy délnyugat felől egy-egy mediterrán ciklon északibb pályára helyeződik át, így enyhe szaharai levegő áraszthatja el az országot. Jelentős kockázati körülmény, hogy a mélynyugalmi időszak első hónapjának hőmérsékleti alakulásában a magas nappali hőmérsékletű (5-10 °C közötti) órák számában szignifikáns növekedés figyelhető meg, Ennek az lehet az eredménye, hogy a gyümölcsfák könnyen kényszernyugalmi állapotba kerülnek, így kevésbé lesznek felvértezve az alacsony hőmérsékletekkel szemben. A decemberi hőmérséklet alakulására jellemző még, hogy nemcsak a magas hőmérsékletű órák száma mutat növekedést a hónap során, hanem az igen alacsony, -10 és -20 °C közötti órák száma is. Ez azt jelenti, hogy a hőmérsékleti ingadozás fokozódik december hónapban, azaz a szélsőségesen magas és rendkívül alacsony hőmérsékleti értékek előfordulásával számolhatunk (Soltész, 2006). Bizonyos szempontból szerencsés ugyanakkor, hogy a legalacsonyabb átlaghőmérsékletű hónapban, azaz januárban szélsőségesen csökkent az alacsony hőmérsékletű órák száma az utóbbi évtizedekben.

Csapadékmennyiség és csapadékeloszlás

Az éves csapadékmennyiség a XX. században jelentősen csökkent. Elsősorban tavasszal, amikor az évszakos csapadékösszeg a század eleinek mintegy 75%-a. A nyári csapadékmennyiség összege lényegében nem változott az elmúlt száz évben. Régebben is voltak száraz nyarak, azonban a fokozatosan növekvő nyári hőmérséklet miatt az újabb száraz időszakok káros hatása jóval nagyobb. Az őszi és a téli csapadékcsökkenés 12-14%-os. A téli csapadék nem hat komolyan az éves csapadékösszegre (126. ábra), hiszen a téli hónapok átlagos csapadékmennyisége a legkisebb a többi évszakhoz viszonyítva.

A téli csapadék növényvilágra gyakorolt hatása azonban nagyon jelentős, mert túlnyomó része beszivárog a talajba, ezért a vízháztartásban játszott szerepe nagy. Ha a vegetációs időszak elején a talaj felső rétege nem telítődik vízzel, akkor komoly mezőgazdasági károk várhatóak. Fontos kiemelni, hogy a csapadékcsökkenés hazánk északnyugati területein a legnagyobb. Ez azért nem keltette fel eddig a figyelmet, mert ott a csapadék éves mennyisége jelentős volt, ellentétben az Alfölddel, annak is elsősorban a délkeleti területeivel, ahol a kevesebb csökkenés a kevesebb éves csapadékösszegből következett be. További problémát okozhat, hogy a kevesebb csapadék intenzívebben érkezik. Ez egyrészről a csapadék hasznosulását, vagyis a vízháztartást rontja, mert kevesebb víz szivárog be a talajba, másrészről növeli a lefolyást, ami az árvízveszély fokozódását jelenti. Ha az egész csapadékjelenség hevesen zajlik le (nyári zivatarok) és kis vízgyűjtőn következik be, akkor a felszínborítottság és a domborzat függvényében hirtelen árhullámok alakulhatnak ki, amelyek nemcsak nagy anyagi kárt okozhatnak, hanem váratlanságuknál, hirtelen megjelenésüknél fogva akár emberéleteket is követelhetnek.

Magyarországon a csapadék mennyisége átlagosan 407-425 mm között fordul elő a vegetációs időszakban. A dunántúli területeken mérnek magasabb, míg a Tiszántúlon alacsonyabb átlagos évenkénti értékeket, a hegyvidéken az időszak csapadékmennyisége pedig elérheti a 430 mm-t. A mennyiségi értékekben - a sokéves átlagokat tekintve - nem jelentősek a különbségek (4-5%), az egyes években azonban jelentős eltérések tapasztalhatóak, különösen a Tiszántúlon. Az elmúlt 50 évben volt olyan év, amikor a vegetációs időszak csapadékösszege alig haladta meg a 200 mm-t (azaz nem érte el a sokéves átlag felét sem), míg más évben közel 750 mm csapadék (a sokéves átlag 180%-a) áztatta a tiszántúli területeket. Nem meglepő ezek után, hogy a szórás a kelet-tiszántúli területeken meghaladja a 100 mm-t, míg a Nyugat-Dunántúlon ez csak 80 mm.

A csapadékmennyiségek időbeli változásánál megállapítható, hogy mind a Tiszántúlon, mind pedig a Dunántúlon a csapadék csökkenése jellemző, a változások azonban 1951-2000 között nem tekinthetők szignifikánsnak. A Nyugat-Dunántúlon mértek erőtel¬jesebb csökkenést, amelynek mértéke 35 mm/50 év. A kisebb mértékű csökkenés magyarázata az, hogy a ’90-es évek közepén több évben is 500-600 mm-t elérő csapadékmennyiség fordult elő a térségben, ez megtörte a vegetációs időszak erőteljes csapadékcsökkenési tendenciáját. A Kelet-Tiszántúlon a vegetációs időszakban a csapadékcsökkenés mértéke 18 mm/50 év (Soltész, 2006).

A vízháztartási egyensúly felborulása úgy is bekövetkezhet, hogy a csapadék mennyisége nem, csak időbeli eloszlása módosul, vagy megváltozik a csapadékos periódusok hossza, az egyszerre lehullott csapadék mennyisége. Fontos kérdés, hogy a vegetációs időszakra jellemző 400 mm-es csapadékmennyiség milyen adagokban és milyen időközökben hullik. Mérhető csapadékról 0,1 mm fölött beszélhetünk. A 0,1-1 mm között hullott csapadék legfeljebb frissítő hatású lehet a gyümölcstermő növények számára. A gyökérzónába szinte már semmi sem jut ebből a mennyiségből, a levelek általi intercepciós veszteség  teljesen fel tudja fogni az ilyen mennyiségű csapadékot. Kis napi csapadékról akkor beszélünk, ha a napi csapadékösszeg 5 mm alatti. Ez el is párolog a következő nap folyamán. Közepes napi csapadéknak az 5-20 mm között mennyiség tekinthető, ekkor néhány napi tartalék képződhet a gyökérzónában. Nagy napi csapadék akkor fordul elő, ha 20 mm fölötti mennyiséget mérnek 24 óra leforgása alatt.
Hazánkban, a vegetációs időszakban nagy gyakorisággal (40-43%) napi 1-5 mm csapadék¬mennyiségre számíthatunk. Ugyancsak nagy az előfordulási valószínűsége (25-28%) az 1 mm alatti napi csapadékösszegnek. Az 5-10 mm feletti csapadékú napok 17-18%-os, a 10-15 mm közöttiek 7-8%-os, a magasabb csapadékmennyiségű napoknak 3-5%-os a valószínűsége. A csapadék mennyiségének több mint a fele (53%) 5-20 mm között napi csapadékból származik. A vegetációs időszak csapadékösszegének 26%-a a 20 mm fölötti, míg 21 %-a az 5 mm alatti napi csapadékösszegekből tevődik össze hazánkban.

A napi csapadékmennyiségek változását vizsgálva megállapítható, hogy a kis napi csapadékmennyiségeknél (1 mm alatt), illetve a közepes mennyiségeknél az 5-10 mm közötti napi összegek előfordulási gyakorisága növekedett, míg 1-5 mm közötti, illetve a 10 mm fölötti csapadékú napok száma csökkent a nyugat-dunántúli és kelet-tiszántúli területeken. Mivel pl. a gyümölcsösök a kis csapadékból nagyobb (levélfelülettől függően 35-55%-ot), a nagyobb csapadékból kisebb (15-25%) arányban képesek levélzetük révén vízmennyiséget felfogni, a gyökérzónába a lehullott mennyiség 70-75%-a érkezik le. Vízbevétel szempontjából tehát a 420 mm helyett kb. 310 mm a hasznos vízmennyiség a vegetációs időszakban.

A kis csapadékú (5 mm alatti) napok száma főleg a Dunántúlon mutat növekedést. Az elmúlt 50 évben 2-3 nappal nőtt az előfordulási gyakorisága. A Tiszántúlon nem változott a vegetációs időszak alatti számuk. Ennek eredményeképpen az ebből származó vízbevétel 4-5 mm-rel növekedett az 1951-2000 közötti időszakban. A közepes (5-10 mm közötti) csapadékú napok száma nem változott hazánkban. A közepes napi csapadékhozamok tenyészidőszak alatti összegének idősora a Nyugat-Dunántúlon 5 mm-es csökkenést, míg a Tiszántúlon 5 mm csapadéknövekedést mutat az elmúlt 50 év során. A nagy csapadékú (20 mm fölötti) napok számának csökkenése a nyugat-dunántúli területeken 1951-2000 között elérte az 1,5 napot. Ennek nyomán a vegetációs időszak csapadékmennyiségének csökkenése a Nyugat-Dunántúlon eléri a 35 mm-t, míg a Kelet-Tiszántúlon 20-25 mm-rel csökkent a nagy csapadékból származó vízbevétel.

A csapadék típusa, mennyisége és eloszlása a nyugalmi időszakban

A csapadék mennyisége a nyugalmi időszak folyamán átlagosan 141-149 mm között fordult elő hazánkban. Az utóbbi 50 évben volt olyan év, amelyben a nyugalmi időszak csapadékösszege nem érte el a 60 mm-t, azaz a sokéves átlag felét sem, míg más évben 250 mm esett. A nyugalmi időszakban a hóval fedett területek lehűlése csökken, olvadáskor jelentős átnedvesedés történik a talaj mélyebb rétegeiben is. Ugyanakkor a hótakaróval fedett felszínek felett fokozódik a kisugárzás általi hőveszteség, így csökken a hajnali minimum hőmérséklet, azaz nő a fagyveszély kockázata. Az utóbbi 70 évben 30%-ról 18%-ra esett vissza a hócsapadék mennyisége a teljes téli csapadékban, vagyis a tél havasságának jellege gyengült.

Hazánkban, a nyugalmi időszakban a legnagyobb gyakorisággal (40-45 %) napi 1-5 mm csapadékmennyiségre számíthatunk, és nagy a valószínűsége (37 %) az 1 mm alatti napi csapadékösszegnek. A nyugalmi időszakban ezek a kis csapadékmennyiségek felértékelődnek, mivel a párolgás már csekély, a lombozat visszatartó hatásával – az intercepciós veszteséggel – sem kell számolni. Ezért gyakorlatilag még a legkisebb csapadékmennyiség is teljes mértékben bevételnek minősül. Az 1951-2000 közötti időszakban mintegy 26-29 mm-rel csökkent a nyugalmi időszak csapadékbevétele, legnagyobb mértékben a Tiszántúlon (Soltész, 2006).

Extremitások és az ellenük való védekezés költségei

Az árvízi védekezés költségei 1998-2002 között 32,2 Mrd Ft-ot, a helyreállítás költségei pedig 15,9 Mrd Ft-ot tettek ki. A belvizek védekezési és fenntartási költségei 1999-2003 között elérték a 17,4 Mrd Ft-ot. Az önkormányzatoknál az árvizek és belvizek központi támogatása 1998-2002 között elérte az 58,6 Mrd Ft-ot.

A 2000. évi belvíznél az elöntés nagysága és tartóssága is rendkívüli volt.
2003 nyarán a hőségnapok száma - amikor a napi maximum meghaladja a 30°C-ot - 45 volt, szemben az 1946. évi rekorddal, a 38 hőségnappal.
Az aszály több éven át tetemes termésveszteséget okozott.
2004 május–júniusban felhőszakadások okoztak tetemes károkat.
2005 áprilisában Mátrakeresztesen a patakok kiléptek medrükből a nagy esőzések hatására. Az év májusában Mádon 200 házat öntött el a víz és a sár. Júniusban Zalában diónyi jég hullott heves széllel, mintegy 10 percen át. Júliusban az egész országban gondot okoztak az esőzések, a júliusi-augusztusi heves zivatarok hatására a hegy-dombvidéki kis vízfolyá¬sokon elöntések jöttek létre, amiben a közművek elhanyagolt állapota és más körülmények is közrejátszottak.

Extrém időjárási események és gyakoriságuk változása a vegetációs időszakban

Abszolút minimum hőmérsékletek

Az abszolút minimum hőmérsékletek tavaszi területi eloszlásánál övezetes jellegű változás figyelhető meg, ami azt jelenti, hogy a DNy-ÉK tengellyel párhuzamosan erőteljes hőmérséklet-csökkenés állapítható meg. Az övezetes eloszlás kialakulásában a cirkulációs hatásoknak, illetve az akciós centrumoknak van nagy szerepe. Az övezetes területi eloszlás eredményeképpen ebben az évszakban tapasztalható a legerőteljesebb változás, ami hőmérséklet-csökkenésben nyilvánul meg. A legalacsonyabb tavaszi minimum hőmérsékletek a Zalai-dombság térségében, illetve a Kisalföld keleti részén fordultak elő. A Tiszántúl keleti felében, illetve a villányi térségben mérték a legkevésbé alacsony tavaszi abszolút minimumokat az elmúlt 50 év során.

Nyáron az abszolút minimumok 0,3-4,5 °C közöttiek voltak. Legalacsonyabb értékek a Kisalföld nyugati részére, a Zalai-dombság területére, illetve a Hernád völgyére jellemzőek. A legmagasabb nyári abszolút minimum hőmérsékleteket a Közép-Tisza vidékén, illetve Cegléd környékén mérték. Erősödni látszik a területi eloszlásban a medencehatás, amely fokozza az igen magas hőmérsékletek fellépését. Ősszel növekszik az abszolút minimumok területi különbsége, mely ebben az évszakban eléri a 7 °C-ot. A területi eloszlásban elsősorban a medencehatás érvényesül, azaz a medence közepén csendesebb a légmozgás, valamint a leszálló, felhőoszlató áramlás eredményeképpen erőteljesebb a lehűlés mértéke. Ennek megfelelően a Kiskunság (Duna-Tisza közi homokhátság) középső területein, Kecskemét környékén, illetve Somogyban mérték a legalacsonyabb értékeket az elmúlt 50 évben. Ősszel a legkevésbé fagyveszélyes térségnek az Alpokalja, a Zalai-dombság, a Mátra, illetve a Cserehát bizonyult. Az abszolút minimum hőmérsékletek időbeli változása az elmúlt 50 év során nem volt egyirányú. A hőmérséklet-emelkedési tendenciákat lehűlési szakaszok váltották fel, azonban augusztusra jellemző az abszolút minimum hőmérsékletek egyenletes növekedése az utóbbi három évtizedben. Leghatározottabban május hónapban emelkedtek az abszolút minimum hőmérsékletek (a ’90-es években komoly májusi fagy nem is fordult elő az országban). A korábbi virágzást hozó korábbi kitavaszodás miatt egyre inkább a március és az április jelent nagy virágzáskori fagykockázatot. A tavaszi fagyok általában jól körülhatárolható cirkulációs feltételek esetében jönnek létre, és komoly károkat okozhatnak a gyümölcsösökben. Amennyiben a Kárpát-medence egy ciklon centrum irányítása alá kerül, és ez elmozdul keleti irányba, a hátoldalán északnyugat felől száraz hideg levegő jut a medencébe. Amikor ez a hideg levegő nyugalomba kerül, az alacsony harmatpont miatt a hajnali órákban megnő a kisugárzási fagyok előfordulási valószínűsége. Az elmúlt 50 évben április közepén és végén két fagyhullám szokott előfordulni a Kárpát-medence térségében, ekkor a fagy előfordulási valószínűsége meghaladja a 10%-ot. Az utóbbi 50 évben még március elején is mértek -25 °C alatti hőmérsékletet az országban. Március elején és végén határozott negatív hőmérsékleti anomália figyelhető meg a minimum hőmérsékletek időbeli alakulásában. Határozott hőmérsékleti visszaesés figyelhető meg április 5-9 között is, ami a virágzás szempontjából igen veszélyes időjárási helyzetet teremt.

A tavaszi fagykár fokozódik, ha a tél folyamán a szállító edénynyalábok károsodtak. Ennek eredményeképpen a tartósabb hideghatásnak kitett virágokból fejlődő gyümölcsök kevésbé jól kötődnek, nagyarányú a gyümölcshullás és a kisebb a gyümölcsméret is. A tavaszi fagyok - erősségüktől, tartamuktól függően - a virágszervek részleges vagy teljes pusztulását, valamint a rügyalap kambiális barnulását is okozhatják. Ennek eredményeképpen a deformált gyümölcsök előfordulási gyakorisága növekszik az ültetvényekben, és jelentősen fokozódhat a gyümölcshullás, különösen az almatermésűeknél. Erre a 2005-ös év igen jellemző példa: a tisztuló és júniusi terméshullás szinte összeért a rosszul kötődött termések folyamatos leválása miatt.
Hazánk éghajlati sajátossága, hogy az április 5-10. közötti időszak alatt lecsökken a fagy előfordulási valószínűsége, majd április 10-15., illetve április 20-25. között újra erősödik a fagyveszély. A főbb hazai őszibarack termőtájakon (Mátraalja, Szeged-Szatymaz, Balaton környéke) a leginkább fagyveszélyes időszak éppen az előbb említett április 11-15. közötti szakasz.

Abszolút maximum hőmérsékletek

Az utóbbi évtizedekben egyértelműen igazolódott, hogy a maximum hőmérsékletek emelkedtek Magyarországon. 2000-ben megdőlt a korábban 5 évtizeden keresztül fennálló abszolút hőmérsékleti rekord hazánkban. Tavasszal az abszolút hőmérsékleti maximumok területi eloszlásánál jól látható az atlanti hatás érvényesülése, ami az izotermák észak-déli lefutásával magyarázható. Az elmúlt 50 évben a Dunántúl középső részének keleti felében, valamint a Duna-Tisza közének középső nyugati peremén mérték a legmagasabb maximum hőmérsékleteket (34,0-34,5 °C). Az Alföld meglehetősen homogén területként viselkedik, 33-34,5 °C közöttiek az abszolút hőmérsékleti maximumok a tavaszi időszakban. A Dunántúl nyugati, délnyugati térségében fordultak elő a legkevésbé magas hőmérsékletek (jellemzően 32 °C alatti értékek).

Nyáron átveszi az irányítást a kisázsiai magasnyomás, azaz az izoterma vonalak sűrűsödése figyelhető meg a délkeleti országrészben. Ennek eredményeként az izotermák DNy-ÉK-i lefutást vesznek fel. A nyári abszolút maximumok az ország területén 37,5-41,5 °C között fordultak elő az elmúlt 50 évben. A hőség a zalai területeken mutatkozott a legmérsékeltebbnek, míg a legforróbb termelési körzetnek a Viharsarok bizonyult.

Az őszi abszolút maximumok területi eloszlásában a mediterrán- és a medence-hatás együtt jelenik meg, azaz az izovonalak zonális, K-Ny-i irányt vesznek fel és a legmagasabb hőmérsékleti értékek elérik a 34,5 °C-ot az ország középső ill. déli felében. Hazánkban az őszi abszolút maximumok (32-35 °C) kissé meghaladják a tavaszi értékeket (32-34,5 °C), emellett ősszel nagyobb a területi hőmérséklet-különbség is (ősszel 3,3 °C, míg tavasszal 2,8 °C).

Az elmúlt 50 év abszolút hőmérsékleti maximumai 16,8-41,7 °C között fordultak elő hazánkban az év folyamán. A nyári hónapok közül a július a legmelegebb, ennek ellenére a legmagasabb hőmérsékletet augusztusban mérték.

Az elmúlt 50 évet szemlélve a megállapítható, hogy a maximum hőmérsékletek időbeli változása nem volt egyértelmű: a minimum hőmérsékletekhez hasonlóan itt is jellemző volt, hogy emelkedési időszakokat lehűlések követtek. A ’90-es évek azonban világviszonylatban is a múlt század legmelegebb évei voltak, bár ez nem minden hónapban volt megfigyelhető. Az ’50-es évek forró nyarai után a hetvenes évek végéig mérséklődött hazánkban a nyár heve, majd a ’80-as évektől kezdődően erősebb melegedés kezdődött, ami jól látható az abszolút maximum hőmérsékletek értékeinél.

Abszolút napi csapadékmaximumok

A bőséges, 20 mm fölötti napi csapadékok sok esetben károsak is lehetnek. Lejtős területen eróziót okozhatnak, kötöttebb területeken belvíz alakulhat ki, a tartós vízterhelés komoly terméscsökkenést eredményezhet.
Tavasszal a délnyugati, valamint az északkeleti országrészben mérik a legtöbb csapadékot, értéke eléri, ill. meghaladja a 70 mm-t. A délkeleti valamint az északnyugati országrészben ezzel szemben az eddig mért legnagyobb napi csapadékösszeg alig érte el az 50 mm-t.

Nyáron tapasztalhatók a legnagyobb területi különbségek a napi csapadékhozamokban: elmúlt 50 évben a Kisalföldön és a Dél-Dunántúlon (Somogy, Tolna) fordult elő a legnagyobb (100 mm fölötti) napi csapadék. Délről északra, illetve keletről nyugatra haladva általában nő az egy nap folyamán lehullott csapadék.

Ősszel a délnyugati (100 mm) illetve az északkeleti (80 mm) országrészben fordulnak elő a legnagyobb napi csapadékhozamok.
Az abszolút napi csapadékmaximumok országos eloszlását tekintve az állapítható meg, hogy átlagosan júliusban számíthatunk a legnagyobb csapadékmennyiségekre: ebben az évszakban a magasabb hőmérséklet, a nagyobb labilitás kedvezőbb feltételt jelent a záporok, zivatarok, felhőszakadás méretű esőzések kialakulásához.

Az abszolút napi csapadékmaximumok időbeli alakulását szemlélve megállapítható, hogy a ’90-es években nőtt az egy napon belül lehullott csapadék mennyisége. A csapadékmennyiség csökkenése mellett a szélsőségek fokozódása figyelhető meg az utóbbi években. A tavaszi időszak egyik jellemzője, hogy jelentősen fokozódik a labilitás, mely a hőmérséklet emelkedésének következménye.

Extrém időjárási események és gyakoriságuk változása a növények nyugalmi időszakában

Abszolút minimum hőmérsékletek területi eloszlása

A szélsőségesen alacsony hőmérséklet nyomán fellépő fagykár mértékét nemcsak a fagy erőssége, illetve tartama határozza meg, hanem az is, hogy a növény milyen állapotban (mélynyugalom, kényszernyugalom) van. Sokszor abszolút értékben kisebb méretű fagy is okozhat jelentősebb kártételt, ha a növény már ún. fagyérzékeny periódusba lépett.

A hideg levegő a Kárpát-medencébe a cirkulációs hatások eredményeképp elsősorban az Északkeleti-Kárpátok alacsonyabb hágóin, Szibéria felől, valamint a Kárpátokat keletről megkerülve délkeleti irányból, a Duna völgyéből érkezik. Téli időszakban északnyugat felől inkább enyhébb óceáni, délkeleti irányból enyhébb mediterrán légtömegek érik el az országot. Ennek köszönhető, hogy a Tiszántúlon, annak is elsősorban a déli, ill. északkeleti részén fordultak elő a legalacsonyabb téli abszolút minimum hőmérsékletek az utóbbi 50 évben. Az abszolút minimumok területi átlaga 2 °C-kal alacsonyabb a Tiszántúlon, mint a Dunántúlon.

Ugyancsak jelentősek az őszi fagyok, amelyek a fák télre való felkészülését, az előnyugalmi szakasz zavartalan lefolyását akadályozzák meg. A mélyen fekvő, szélvédett területek ezért már ősszel is fagyveszélyt jelentenek. Az őszi fagyok lehetnek radiációs  jellegűek, de nem ritka az advektív típus  előfordulása sem, mivel északi áramlási pályán, október második felétől kezdődően gyakran érkezik sarki eredetű levegő a Kárpát-medencébe. Amennyibe a fa nem készül fel kellő mértékben a télre, nemcsak a téli fagy kockázata nő, hanem később az aszályérzékenység fokozódásával is számolni kell (Soltész, 2006).

Következtetések az időjárás-változásra 2050-ig

Az eddigi ismeretek alapján feltételezhető, hogy Magyarországon - hosszú távon - fokozatos felmelegedés, a csapadék mennyiségének csökkenése és a szélsőséges időjárási események gyakoriságának, valamint intenzitásának növekedése várható. Erre az "éghajlati jövőképre" alapozható a "VAHAVA" projektben a felkészülés, az alkalmazkodás stratégiája és a különféle döntések, intézkedések.

Antal (2003) szerint 2050-ig az időjárás változásában leginkább a következőkre számíthatunk:
 - nyáron 0,8°C-os hőmérséklet-emelkedés,
 - télen 1-2,5°C hőmérséklet-emelkedés,
 - 10%-os napfénytartam-növekedés,
 - 20-100 mm közötti csapadékcsökkenés, illetve
 - a vegetációs periódus 10 napos meghosszabbodása.