Ebben a részben az agrártörténet, a multifunkcionalitás és a fenntarthatóság lesznek a fő témakörök.

Agrártörténet

A mezőgazdaságé talán a világ leghosszabb története, a kezdete az Édenkert homályába vész, a jelene politikai viharokat kavar, a jövője bizonytalan. Sokan az agrárium jelentőségét csekélynek látják, hiszen a nemzetgazdaságban csak 4-5 százalékos nálunk a szerepe, és a legfejlettebb országokban még kisebb a részesedése a GDP-ből. Szerintünk hibás a megközelítés; mindannyian a mezőgazdaságból származó élelmiszereket esszük, azaz itt 100 százalékos az érintettségünk, a ruházatunknak legalább a fele agrár eredetű termék, a fejlett gazdaságokban is minden negyedik ember termel, tervez, vagy beszállít valamit a mezőgazdaságnak, vagy éppen a terményeit dolgozza fel, a szolgáltatásaival kereskedik. A tájat Európa közepén kilencven százalékig a mező- és erdőgazdálkodás uralja, a városok és az autópályák is parkosítottak. Tehát mindannyian nyakig benne vagyunk, holott még csak most következik a nyaktól fölfelé, merthogy állítólag az eszünk is innen származik.

Igen, az emberré-válás története is némileg agrártörténet. Bölcs régészek persze szeretnék hinni, hogy majom őseink a felegyenesedéssel, a beszéddel és művészi barlangrajzaikkal váltak emberré, de nagy valószínűséggel nem így kezdődött. Az emberi evolúció akkoriban még nem díjazta a mai humán tudományokat. Az őseink alighanem alapvetően növényevők voltak, és csak egyetlen olyan növénycsoport létezik, amely akarja, hogy megegyék, ez a gyümölcs. Míg az összes többi növény okosan védi magát a megevéstől, - mérgező, rossz ízű, szúrós, emészthetetlen lesz, csak hogy fennmaradhasson - ezzel szemben a gyümölcsök még segítenek is a fogyasztónak. Érésük színével, illatával csábítják az arra járókat és repülőket: harapj belém, légy boldog a húsommal és vidd messzire a magjaimat, ha egy mód van rá, ne köpj ki, hanem inkább trágyázd meg a leendő palántámat. Földhözragadt racionalitás, de bizonyára így helyes.

A teljes sztori (Agrártörténet) letöltéséhez katt ide.