A kistérségek rendszere

A rendszerváltást megelőzően a körzetesített termelőszövetkezetek egy-egy mikrotérségben kikényszerítették a kis vidéki települések egymás közötti együttműködését, amely jellegzetes, jobbára gazdasági-szervezeti kapcsolatot jelentett és évtizede(ke)n keresztül többé-kevésbé jól működött (Hajdú Z. 2001). A rendszerváltást követő gazdasági és közigazgatási változások (pl.: a termelőszövetkezetek megszűnése, a körjegyzőségek kialakítása) megváltoztatták a településközi kapcsolatokat is. A TSZ-ek felbomlásával létrejött új gazdálkodási formák (új típusú szövetkezetek, különféle vállalkozások) már más gazdasági tartalmat hordoznak, és teljesen levetkőzték a politikai meghatározottságot. A folyamat eredményeként ezek a települések újabb együttműködési formákat kerestek, amelyekre az önkormányzatok működését szabályozó törvény lehetőséget is nyújtott. Ezeknek az úgynevezett önkormányzati kistérségi társulásoknak a kialakítását, megszervezését a központi közigazgatás közvetett módon szorgalmazta is oly módon, hogy egy-egy pályázat elnyerésének, a támogatás odaítélésének feltétele volt a településközi együttműködés. A kistérségi szerveződés folyamata már 1991-ben megkezdődött, de nagyon sok település fenntartással viseltetett az új - önkéntes - formák iránt. Ennek ellenére is 1994-re mintegy 140 kistérség alakult ki, bár ezek nem fedték le az ország teljes területét (Hajdú Z. 2001), és a kistérségi együttműködések száma 1999-2000-re már meghaladta a 250-et. Ezek a társulások önkéntesen, a kölcsönösség alapján jöttek létre, és együttműködésük, a közös fejlesztési pályázatok (pl.: közös infrastrukturális beruházások megvalósítása és működtetése) jelentősen hozzájárultak jó néhány vidéki terület fejlődéséhez, a településközi és térségi kapcsolatok, az integráció megerősödéséhez a 90-es években.

Az 1990-es évek során öt folyamat hatott a kistérségek működésére, megítélésére:

- az addig pozitívumként értékelt önkormányzati önállóság, autonómia a területi igazgatás szétforgácsolódásához vezetett,
- az ország közelgő Európai Uniós csatlakozása által elvárt decentralizáció (a központi irányítás és szervezet lebontása),
- ugyancsak az uniós csatlakozás által szükségessé váló, megyei szint alatti statisztikai feldolgozások, folyamatelemzések,
- az önkormányzati kistérségi társulási rendszer átláthatatlanná válása
- az a tény, hogy a nagy számú önkéntes társulás annak ellenére sem fedte le az ország egész területét, hogy több helyütt többszörös átfedés jött létre.

A fentiek szükségessé tették a települési és a megyei szint közötti statisztikai számbavételi egységek kialakítását, a statisztikai kistérségeket. "A statisztikai kistérségek rendszere az ország egész területét átfogó, megyehatárokat át nem lépő rendszer. Egy-egy kistérség olyan földrajzilag is összefüggő települések együttese, amelyek a települések közötti valós munka, lakóhelyi, közlekedési, középfokú ellátási (oktatás, egészségügy, kereskedelem) stb. kapcsolatokon alapul." - definiálja Faluvégi Albert (2004). A Központi Statisztikai Hivatal - két éven keresztül végzett funkcionális vizsgálat után - 1994. január 1-től 138 statisztikai körzetre osztotta az ország területét (9006/1994 (S.K.3) KSH elnök közleménye), amelyet 1997-ben 150-re (9002/1998 (S.K.1.) KSH elnök közleménye), majd 2004-ben 168-ra módosítottak (244/2003. (XII. 18.) Korm. rendelet). Közben hivatalosan is meghatározták a kistérség fogalmát: "A kistérség a települések között létező funkcionális kapcsolatrendszerek összessége alapján lehatárolható területfejlesztési-statisztikai egység" (A területfejlesztésről és területrendezésről szóló - többször módosított - 1996. évi XXI. törvény). Ezt a definíciót a többcélú kistérségi társulások létrehozásakor újrafogalmazták: "A kistérség földrajzilag egymással határos, funkcionális kapcsolatot mutató, egy vagy esetleg több központra szerveződő településcsoport, amely a tagtelepülések között lévő kapcsolatok révén lehetővé teszi a térségi feladatok ellátását." (2004. évi CVII. törvény a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról). A többcélú kistérségek létrehozatalát azzal indokolták, hogy - a társulás önkéntes kialakítását szem előtt tartva - a települések ne csak egy feladat megvalósítása érdekében fogjanak össze (mint általában az önkormányzati kistérségi társulások), hanem komplex módon, az összehangolt terület- és településfejlesztésben, a kistérségi közszolgáltatások biztosításában, fejlesztésében működjenek együtt. Ennek megfelelően e kistérségeknek hármas funkciót kell ellátniuk:

- önkormányzati-közszolgáltatási feladatok - amelyeket a törvény által meghatározott feladat- és hatáskörökön belül - a helyi igényeknek megfelelően - a tagönkormányzatok átruháznak a társulásra azok közös ellátása céljából
- területfejlesztési funkció - a kistérségi fejlesztési programok, infrastrukturális fejlesztések kidolgozása
- államigazgatási feladat- és hatáskörök ellátása – tömegesen előforduló, speciális szakértelmet, fejlett technikát igénylő államigazgatási ügyek intézése (Tóthné Bobonka M., 2005).

Az Európai Unió 2007. január 1-től indult vidékfejlesztési támogatásainak negyedik pillére, a LEADER+ program támogatásaira pályázó településeknek kistérségi társulást, akciócsoportot kell létrehozniuk. Ezek az együttműködések egy pontban jelentősen eltérnek az előbbiekben ismertetettektől: előírás, hogy a LEADER akciócsoportokban az önkormányzatok mellett a civil- és a vállalkozói szférának is részt kell vennie.