Keresés

Bejelentkezés

tamop

TÁMOP


Címlap Oktatás Vidékfejlesztési e-learning Az aprófalvak és a tanyavilág speciális problémái
Az aprófalvak és a tanyavilág speciális problémái Nyomtatás E-mail
Tartalomjegyzék
Az aprófalvak és a tanyavilág speciális problémái
A falugondnokság, falugondnoki szolgálat
A falugondnoki rendszer struktúrája, szereplői
A falugondnoki hálózat
A falugondnokság és az Európai Unió

A vidék - és különösen az elmaradott vidék - a gazdasági gondok mellett szociális problémákkal is küzd. A lakóhelyből fakadó szociális egyenlőtlenségek leginkább az aprófalvakban és a tanyavilágban érzékelhetőek, és ezek csökkentésének egyik útja a falugondnoki szolgálat kiépítése. Ma már országszerte köztudott, hogy az élet minősége egyébként azonos helyzetű aprófalvak között ott jobb, ahol (jól) működő falugondnoki szolgálat van.

A mai magyar szociálpolitikai ellátórendszer speciális eleme a falugondnoki szolgálat, amely kifejezetten a kistelepülési szociális alapszolgáltatások működését próbálja elősegíteni. Célja az aprófalvak és a külterületi lakott helyek intézményhiányból eredő települési hátrányainak enyhítése, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatáshoz, egyes alapszolgáltatások való hozzájutás biztosítása.

Ahhoz, hogy tanulmányozni lehessen a falugondnoki szolgálatok rendszerét, fontos vizsgálni azt a környezetet, ahol maga a szolgáltatás nyújtása történik, azaz ahol a falugondnokok munkájukat végzik. A falugondnoki szolgáltatás egyik kimondott célja a kistelepülési hátrányok csökkentése, ezért fontos felsorolni, hogy melyek is azok: minél kisebb egy település, általában
- annál kedvezőtlenebb a demográfiai szerkezete (magasabb az idősek aránya),
- annál kevésbé iskolázott a lakosság,
- annál alacsonyabb a foglalkoztatottság az első gazdaságban, vagyis magasabb az inaktivitás mértéke és a fekete gazdaságból élők száma,
- annál kisebbek a családi jövedelmek.

Az aprófalvas területek további jellemző problémái:
- a periférikus, gyakran határmenti elhelyezkedés,
- az infrastrukturális hiányok, amelyek megnehezítik a központokkal való kapcsolattartást (utak, közlekedési hálózatok hiánya) (Hoffmann I. és Serafin J. 2006).

A kistelepüléseken élők - bár korábban a szocialista állam kiterjedt szociális hálót hozott létre - már a rendszerváltást megelőző időszakban is hátrányokat szenvedtek, nehezen, vagy szinte egyáltalán nem jutottak hozzá a minimális szolgáltatásokhoz sem. Ez annak a központi akaratnak volt a következménye, ami az akkori hivatalos ideológiának megfelelően próbálta elsorvasztani a kistelepüléseket: a modernebb, komfortosabb, kényelmesebb élet ígéretével akarta a városokban letelepíteni a kistelepülések lakóit. Így az infrastruktúra-fejlesztés és a szolgáltató intézmények szinte teljesen elkerülték a falvak közel felét (Enyedi, 1980).

A város-vidék közti különbségek tovább fokozódtak a hetvenes-nyolcvanas években megvalósult településfejlesztési politika hatására. E tudatos beavatkozás következményeként a kistelepülések elveszítették intézményeiket. Ennek a körzetesítési - és eredményében elsorvasztó - politikának jelentős szerepe volt többek között abban is, hogy az aprófalvak lakosságának jelentős része elvándorolt s így ezeken a területeken a népesség az 1980-as évekre erőteljesen megfogyatkozott és elöregedett.
A rendszerváltást követő időszakban – a politikai irányváltásnak köszönhetően - előtérbe került a szociális ellátási egyenlőtlenségek valamilyen módon történő csökkentése a vidéki településeken. Ennek ellenére napjainkra a szociális ellátási egyenlőtlenségek tovább fokozódtak. A jelenlegi helyzetet jól mutatják a nemrég elkészült Új Magyarország Vidékfejlesztési Program megállapításai: "A vidéki lakosság szolgáltatásokhoz való hozzáférési lehetősége korlátozott, továbbra sem megfelelő színvonalú. A vidéki településeken és ezen belül is az aprófalvas térségekben a közösségi szolgáltatások nehezen elérhetőek, vagy az elmúlt évtizedek elmaradt beruházásaiból, vagy a kis mérethatékonyságból következően rossz minőségűek, ezért e falvak lakói kénytelenek sokszor lakóhelyük és a térség központi települései között ingázni."

Az inaktívak, a társadalom perifériájára szorultak területi koncentrációja tovább növekszik, és elsősorban Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl településein halmozódnak a problémák. A cigány lakosság jelentős része társadalmilag és területileg is perifériára szorult, mivel nehezen tudott alkalmazkodni a gazdasági szerkezetváltáshoz. Ennek következtében olyan mélyszegény térségek alakultak ki, ahol magas a cigány lakosság aránya. A társadalmi problémák területi koncentrációja együtt jár a jóléti és közszolgáltatásokhoz való nehezebb hozzáféréssel. Ez különösen az aprófalvas és a határ menti, városi központtal nem rendelkező (perifériális) térségekben jelent problémát, ahová tömegközlekedéssel is csak nehezen lehet eljutni. Az ilyen területeken élőknek és gyermekeik életminőségének javítására az állami szolgáltatások kevés lehetőséget nyújtanak.

apro_torpefalvak

A Budapesttől távol eső és a periferikus térségek fejlődésének egyik akadálya az infrastruktúra fejletlensége. Így gondot okoz az is, hogy ahol volna munkalehetőség (vagyis a megyeközpontokban és a nagyvárosokban) oda nehéz távolsági tömegközlekedéssel eljutni.

A fejlődés akadálya azonban nemcsak a periférikus elhelyezkedés lehet. A kis méretekből és a szabdalt térszerkezetből is adódhatnak hatékonysági problémák, hisz minél kisebb egy település, annál kedvezőtlenebb a demográfiai szerkezete, annál kevésbé iskolázott a lakossága. Megfigyelhető az is, hogy az aprófalvakban élők foglalkoztatottsága az első gazdaságban igen alacsony, vagyis magasabb az inaktivitás mértéke és többen élnek a fekete gazdaságból. Így alacsonyabbak a családi jövedelmek is. Ezek az összetevők pedig éppúgy gátat szabnak a személyi szolgáltatások fejlődésének, mint a közszolgáltatásokénak.
A felsoroltakon kívül hátrányt jelent még, hogy a vidéki települések jelentős részében nem található modern, korszerű közösségi és szolgáltató tér. Olyan tér, ahol a lakosság szociális, egészségügyi alapszolgáltatásokat vehet igénybe, intézheti mindennapos ügyeit, továbbá megfelelő körülmények között szervezheti közösségi életét.

A tanyás térségek külterületi lakosainak megfelelő ellátása speciális problémát jelent. Magyarországon leginkább a Duna-Tisza köze, Csongrád megye, a Kiskunság, a Nyírség és Békés megye településeinek külterületén találhatók tanyák (lásd az alábbi ábrát).

tanyas_mo

A 20. század második felében, a kollektivizálás és körzetesítések miatt a tanyák lakossága számottevően csökkent, gazdasági funkciójuk mérséklődött. A rendszerváltást követően ismét nőtt a tanyai népesség, kialakítva az alábbi tanyatípusokat: gazdálkodó, hobbi, szociális tanyák. Főként a szociális tanyákon élők küzdenek leginkább anyagi, társadalmi problémákkal, hátrányokkal (Kovács I. - Nagy Kalamász A., 2006). Nem ritka az olyan tanya, amelyen magát szinte ellátni képtelen idős házaspár, vagy egyedülálló személy él. Az idős tanyalakók általában őslakos tanyasiak, hajdan gazdálkodtak, s a tanyákon rekedek. A szociálisan hátrányos helyzetű családok az olcsóbb lakáskörülmények és létfenntartás miatt költöznek külterületekre. Sorsuk a teljes társadalmi kirekesztődés, és égető szociális gondot jelentenek a településeknek (Csatári, 2005).

Összegezve a kistelepüléseken, tanyákon élő lakosság megfelelő ellátásához és megtartásához elengedhetetlenül szükséges a szolgáltatások minőségének javítása illetve a szolgáltatások elérhetőségének és az infrastruktúra fejlesztése.
Ezeknek a problémáknak az orvoslására született meg és indult el falugondnoki hálózat kialakítása.

 



 

Copyright © 2013 Bálint János | Kapcsolat