Modern kalákák, szívességcserék

A vidék fejlesztése, az innovációs folyamatok erősítése kapcsán talán érdemes felelevenítenünk a hagyományos kooperációkat, együttműködéseket. A kalákák, különböző szívességcserék a vidéki élet meghatározó részei voltak évszázadokon át és jelentőségük napjainkban sem csökkent. Néhány példával szeretnénk bemutatni, hogy a kalákák modern formái egyes közgazdászok szerint milyen hatással vannak a gazdasági életre.

A vidékfejlesztéstől kicsit elkanyarodva említjük meg Benkler (2004) munkáját, amelyben a modern élet, a technológiai fejlesztések gazdasági "megoszhatóságáról" (the economics of sharing) ír. A „sharing” kifejezést úgy definiálja, hogy ez egy társadalmi kapcsolatokon alapuló gazdasági termelés (social-relations-based economic production). Az ilyen típusú "sharing" nem ritka a mai világban, példáiban („számítógép megosztása”, "személygépkocsik közös használata") olyan eseteket mutat be, ahol az önkéntes "megosztáson" kívül létezik a piaci modell is.

Első példán az információs világból származik, mivel az információ olyan "jószág", amely könnyedén, kölcsönösen megosztható. Fontos megemlíteni, hogy azokat a javakat lehet kölcsönösen megosztani, amelyek nem versenyeznek egymással, vagyis ha valaki használja, azzal nem zavarja, nem korlátozza a másik fél használatát.

A világ legnagyobb "szuper számítógépe" nem valamelyik számítástechnikai multi (pl. IBM) tulajdonában van, hanem a Berkeley Egyetem koordinációjában futó önkéntes projekt a SETI@home, ami több mint 4 millió számítógép szabad kapacitását használja fel a világűrből érkező rádióhullámok feldolgozására. A projektbe önkéntesen bárki bekapcsolódhat, ha az interneten keresztül letölt egy képernyővédő programot. Amikor a számítógépet éppen nem használják, a program működésbe lép, és a számítógép tulajdonosa a kutatás "résztvevőjévé" válik. Egyéb kutatási területeken is működnek hasonló "szuper számítógépek", pl. a Stanford Egyetem fehérjekutatásaiba kapcsolódhat be az ember a Folding@home projekt segítségével vagy küzdhetünk az Aids ellen a Fightaids@home projekttel a Scripps Institute kutatásain keresztül. Nagyon hasonló kezdeményezés az un. „open source movement”, amikor több ezer programozó közösen fejleszt ki egy szoftvert, aminek a használata és további fejlesztése szabadon történik. Az internethasználók számítógépes világában napjainkban a legelterjedtebbek az ún. "peer-to-peer" (P2P) rendszerek, amelyekben a felhasználók különböző alkotások - pl. filmek, zenék - digitális változatait cserélik az interneten keresztül. Több tíz millió ember használja a P2P rendszereket, ami a világ internet forgalmának több mint a felét teszi ki. Miért ilyen népszerű a számítógépes világban a "megosztott" számítógépek használata? A személyes motivációkon túl azzal magyarázhatnánk, hogy hatalmas a felhasználatlan kapacitás mind a számítógépek memóriájában, mind az internetes sávszélességekben és mivel az internet a megosztott, szabad felhasználásokon keresztül a tranzakciós költségeket igen alacsonyan tartja. Természetesen ezek a rendszerek nagyon sok aggályt, kérdést vettnek fel pl. adatvédelmi szempontok, szerzői jogvédelem kérdése, stb.

Az előzőeknél kézzel foghatóbb példa a személygépkocsik közös használata, amikor a gépjármű tulajdonosa nem egyedül használja, hanem a lakóközösségen belül kialakuló "utazó csoportok" együtt járnak a munkahelyükre. Benkler (2004) szerint az USA-ban ez az utazási forma a második helyen szerepel (a gépjármű egyéni használata után), megelőzve a tömegközlekedést. Hazánkban a hosszú távú utazásoknál jól bevált vállalkozás az ún. utasközvetítés (pl. Kenguru), ami nagyon hasonló elveken és szabályokon alapul. Ennek az utazási formának a fő előnye természetesen a költségcsökkentés, de számos egyéb kedvező hatása is van. (pl. környezetvédelem, közösségi kapcsolatok).

Visszatérve a vidéki élethez, falvainkban évszázadokon keresztül élt a közösség tagjai között egy igen erős együttműködés, illetve reciprocitásforma. Ennek egyik megnyilvánulási formája a feladatok közös elvégzésére szerveződött társas munkák, kalákák.

A közös munkáknak nemcsak a feladat hatékonyabb elvégzése a célja, hanem pl. a szórakozás és az ismeretátadás. A közösen végzett munkák révén megvalósulhat az egyéni képességek megismerése és a közösséghez való kapcsolat megteremtése is. Így minden egyes munkaalkalom a közösségtudat erősítését, folyamatos karbantartását is szolgálni hivatott. A hagyományosan kölcsönbe végzett munkák a legtöbb esetben periodikusan ismétlődtek és a kötelező, azonos értékű visszadolgozás (reciprocitás) jellemezte azokat (disznóvágás, terménybetakarítás).

A segítségbe végzett munkák kevésbe rendszeresek, ezért a résztvevői nem tartották szigorúan számon munkája ellenértékét. Az ilyenfajta kalákát - bár visszasegíteni (visszaadni) kötelező volt - másfajta munkaalkalmakkal is lehetett viszonozni. A "kalákázók" általában szorosabb kapcsolatban álltak egymással: rokonok, barátok, közeli szomszédok. Ebbe a csoportba tartoznak a még ma is létező házépítő kalákák, ahol jól szervezett munkacsoportok hierarchikusan osztják fel a feladatokat (fő- és segédmunka) (Hajdú F. Z., 1986). Hasonlóan elterjedt napjainkban is a falusi lakodalom megszervezése, ahol a rokonok a helyi szokásoknak szigorúan megfelelve járulnak hozzá az esküvőhöz (munka, étel, sütemény, stb.). Itt is a kölcsönösségen van a hangsúly, a rokonok "szívességét" egyszer mindenki "visszakapja". Napjaink társadalmi és gazdasági változásainak következtében ezek az együttműködési formák sajnos meggyengültek, de a kalákák és szívességcserék még mindig részei a vidéki életnek, hatással vannak a helyi gazdaságra.

A TÁRKI vizsgálatai szerint (Sík, 2001) a kaláka a XXI. század fordulóján sem tűnt el. Az 1986-ban és 2000-ben végzett háztartáspanel-vizsgálat alapján kimutatható ugyan, hogy az ilyenfajta  kölcsönösség aránya valamelyest csökkent az elmúlt másfél évtizedben, de még mindig jelentős szereppel bír a háztartások közötti tevékenységben.

* Ahol a háztartás mezőgazdasági munkát folytatott

Forrás: Bocz-Harcsa, 2001 (in. Sik, 2001)

A hagyományos kaláka általában kétoldalú: a segítséget nyújtó és az azt elfogadó kölcsönösségén (reciprocitásán) alapszik. Az együttműködés így viszonylag szűk területen mozog a ”párok” között. A segítség sok esetben esetleges, attól függ, hogy a rokon, a barát vagy a szomszéd mihez ért. A modern kaláka kibővíti a kétoldalú cserét, cserekört, hálózatot hoz létre (Kozák T., 2007). „Minél nagyobb a kör, annál rugalmasabb és növekvő esélyű a csere közöttük. Ezt azonban már tudatosan építeni kell, hogy az igényeket és a felkínált lehetőségeket összhangba hozhassuk.”

A kalákák modern változatainak tekinthetjük az Időbankokat, amelyek először Angliában szerveződtek és innen terjedtek el napjainkra az egész világban. A megalapító Edgar Cahn így írja le a bank működését: „Segíts egy szomszédnak, és akkor, amikor neked lesz szükséged segítségre, egy szomszéd – valószínűleg egy másik szomszéd – fog segíteni neked. A rendszer egyenlőségen alapul: egy órai segítés egy idődollárt jelent, akár bevásárlási feladatról, vagy egy adóbevallás kitöltéséről van szó.” (www.timebanks.org) Az Időbank jellemezhető úgy, mint egy kölcsönösségre építő civil szerveződés, amely önkéntes segítők és rászorulók egymásra találását teszi lehetővé. Több magyar próbálkozás is indult az időbank elvén, az első kezdeményezést 1992-ben indították el „Szívesség Bank”-ként, majd 1996-ban „Talentum Kör” néven (Kozák T., 2007). Úgy gondoljuk, a mai világban egyre inkább szükséges a helyi közösség fejlesztése, az Időbankok az egyéni segítségnyújtáson túl hozzájárulnak ahhoz is, hogy egy közösségen belül az emberek megismerjék egymást.