A jelenlegi statisztikai célú kistérségi besorolás és adatok alapján a településekhez tartozó kistérségek a következő adatokkal jellemezhetőek:

Mindkét kistérségben nagyon alacsony a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya (az országos átlag alig fele), még a középfokú végzettséggel rendelkező száma is jóval elmarad az országos átlagtól, annak ellenére, hogy a kistérségekben több középfokú oktatási intézmény is található.

Az alábbi táblázat adatai alapján elmondhatjuk, hogy a Bonyhádi Kistérség esetében az országos átlagnak (5,3%) nagyjából megfelelő munkanélküliségi ráta (5,8%) jellemző, míg a Tamási Kistérségben (8,2%) ez a szám az országos és a régiós átlagot is jóval meghaladja.

A kistérség egészére a mező- és erdőgazdálkodás a jellemző, a térségben egyedül a tégla készítésére alkalmas agyag és agyagos lösz kitermelése jelentett némi iparosodást Tevel, Kisdorog és Lengyel községben, de az előbbi két településen a rendszerváltás után ez is megszűnt. Hagyományos kézműipari termékek léteznek a kistérségben, de ezek elsősorban helyi igényeket elégítettek ki, mivel a kereskedelmi útvonalaktól a térség települései mindig is távol estek.

A kistérség földjei általánosságban hagyományosan jó mezőgazdasági területnek mondható.

Bizonyos növények kimagasló eredménnyel termeszthetők a kedvező ökológiai feltételek következtében. A kistérség szántóterületeinek átlagos aranykorona értéke 22,5, igaz ez nagy szóródást mutat: a legalacsonyabb Kisvejke határában, ahol 11,8 AK, míg a legmagasabb Tevelnél, 23,1 AK. A mezőgazdasági területek átlagos aranykorona értéke hasonló képet mutat: a kistérségben 21,2 AK, Kisvejkén 12,0 AK, míg Tevelen 21,4 AK.

A kisvejkei újítások a rendszerváltást követően, már a kezdetektől is inkább gazdasági jellegűek. A hét falut összefogó kistérségnek 57%-a halmozottan hátrányos helyzetűnek mondott, a munkanélküliség itt is látványosan nagy arányú, a népesség pedig fogy. A terület további fejlődését meghatározta, hogy a kisvejkei Szabadság MGTSZ megszűnése előtt kajszi ültetvényt telepített, s a gyümölcsöt az első években igen jó áron értékesítették az új tulajdonosok. Ehhez járult még, hogy a ´ 94-es év különösen nagy termést (és jövedelmet) adott, így a következő években a gazdák állami segítséggel újabb telepítésekbe vágtak. A fejlődés további erősítője a termesztéshez szükséges szakértelmet nyújtó lengyeli Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakközépiskola, amelynek diákjai és tanárai is többnyire a térségből kerülnek ki. Hamarosan azonban problémák adódtak a kajszi eladásával, eleinte a gyümölcs hámozott, felezett értékesítése ígérkezett megoldásnak - a falu apraja-nagyja dolgozott vele. Az újonnan alakult szövetkezet elnöke és egyben térségi menedzser határozott egyénisége fogta össze a gazdákat. Ötletei elsősorban gazdasági jellegűek: a területen termett összes gyümölcsöt befogadó hűtőházra és fagyasztókamrákra, kombájnra és más gépekre vonatkoztak. Nem volt könnyű összefogásra bírni a gazdákat, itt is voltak ingadozók, a szövetkezetből kilépők és a sikerre féltékeny ellendrukkerek.

Az ötlet akkor válik cselekvési tervvé, amikor a szimpatizáns személyek szerepe konkretizálódni kezd. Az innovációt képviselő kis csoport "szövetségesek" keresésére indul. Általában minél többféle és minél szilárdabb kapcsolatra tesznek szert, annál biztosabb, hogy képesek lesznek megvalósítani innovatív elképzeléseiket. A Kisvejkei Kistérség innovátorai szövetségeseik közt tudják a kistérség hét falvának polgármestereit és ez sokban segíti tevékenységüket.

A helyzet felismerése, a résztvevők aktív szerepvállalása és a külső kapcsolatok már elindíthatják a konkrét terv, a projekt kidolgozását, amely már csak egyetlen lépésre van a megvalósítástól. Kisvejke történetében ez elsősorban egy gépkör, majd a szövetkezet alakulását jelentette. A helyi gazdák büszkesége és összetartozásuk szimbóluma a megépült fagyasztóház, és a közösen vásárolt kombájn. Tovább folyik az ültetvénytelepítés és kisebb gépek vásárlása, a hűtőház fejlesztése. A gazdák belátták az együttműködés fontosságát, megalapították a helyi TÉSZ-t, amely már az export lehetőségét is fontolgatja.
A folyamat megállíthatatlanul gördül előre, annál is inkább, mert hamarosan jelentkezik az innovációból származó első valódi, tehát általa termelt bevétel. A kisvejkei folyamat jó eséllyel eljut majd az utolsó szakaszba, vagyis további támogatás nélkül is életképes, ökonómiailag fenntartható lesz. Kisvejke fejlődésének természetesen szociális vonzatai is vannak: a munkanélkülieknek valamilyen keresetet nyújt a napszám (ugyan ennek helyi megítélése elég ellentmondásos), a kultúrházat leszázalékoltakat foglalkoztató szövőműhellyé alakították, tanfolyamok szervezésére és a néptánc-csoportok támogatására is van lehetőség.

A sikeres térségi innováció legfőbb kritériuma a fenntarthatóság, s ez egyben az innovációs folyamat egyik legkritikusabb pontja is. A fenntarthatóság teljes gazdasági, technológiai és ökológiai összhangjának megteremtése meglehetősen nehéz feladat, inkább az optimális kombináció megtalálására lehet törekedni. Gazdasági szempontból hosszú távon nem lehet fenntartható az az innováció, amely mindig újabb és újabb tőkeinjekcióra szorul. Az ilyen fejlesztések előbb-utóbb az elsorvadás sorsára jutnak, s végső soron kárba vész az addigi szellemi és anyagi befektetés.

A nagyszékelyi és kisvejkei folyamat tulajdonképpen konvergál: ugyanazon cél felé, a gazdasági-társadalmi fejlődés irányába tart. Ez nem is csoda, hiszen ugyanazokra a kérdésekre, Tolna megye elöregedő, elnéptelenedő falvainak problémáira keresik a megoldást (Holló - Fazekas - Bálint, 2002).