Több fejezetben is utaltunk arra, hogy az agrárpolitikán túl kulcskérdéssé vált a vidékfejlesztés, s míg korábban az elmaradottság alapján ítélték támogatandónak az egyes területeket, mára általános érvényűvé vált az a szemlélet, hogy a vidéket sajátos tulajdonságaik alapján kell a várostól eltérően, speciális módon segíteni (rural preference).

A modern térségfejlesztés a vidéki embert állítja a középpontba, a helybeli innovatív kezdeményezések támogatásával a vidék emberi erőforrásának jobb vagy újszerűbb kihasználására ösztönöz. Hisszük, hogy napjaink tudás- és információs társadalmában az egész életen át tartó tanulás az egyén, a gazdaság és a társadalom szempontjából is döntő jelentőségű tényező. Gyorsan változó világunkban az egyszer megtanult dolgok már nem elegendőek az egyes ember számára: elengedhetetlen, hogy a technológiai és társadalmi fejlődés megváltozott körülményei miatt állandóan tovább képezzük magunkat.

Az egész életen át tartó tanulás (life long learning) a 21. század egyik alapvető követelménye, hiszen a jövőben a térségek, a régiók és az ország fejlődése, gazdasági és társadalmi szerepe a "tudás", a továbbképzés színvonalától függ majd. Mindez feltételezi, hogy az iskolarendszerű oktatás mellett egyre nagyobb szerepet tölt be a felnőttoktatás, amelynek egyik elterjedt formája a népfőiskola.

Az első népfőiskolák a XIX. században Dániában szerveződtek, alapítójuk Nikolai Frederik Severin Grundtvig (1783-1872) lelkész, költő és népművelő volt, aki megalapozta az egész életen át tartó tanulás hagyományait (nem véletlenül viseli az ő nevét az Európai Unió felnőttképzési programja).

Grundtvig útmutatásai alapján alapították az első bentlakásos dán népfőiskolát az 1850-es években. A népfőiskolai mozgalom innen terjedt el az egész skandináv térségben, napjainkra ismertté vált Európa nagy részén és az észak-amerikai kontinensen is, mint az iskolán kívüli tanulás egyik legjelentősebb intézménye. A skandináv típusú népfőiskolák egyházi, társadalmi vagy civil szervezetek illetve helyi önkormányzatok tulajdonában állnak vagy ezek felelősek a működtetésükért. Az iskoláknak az ismeretek átadásán túl közösségépítő szerepe is van, de fontos részt vállalhatnak olyan emberek képzésében is, akik alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek, továbbá tanulási lehetőséget biztosítanak fogyatékosoknak és bevándorlóknak. Az elmúlt években a népfőiskolák bekapcsolódtak a munkanélküliek képzésébe is. A skandináv népfőiskolai rendszer jellemzője, hogy az iskolák - a rájuk vonatkozó szabályok keretein belül - szabadon határozzák meg kurzusaik típusát és a tananyagot. Az iskolák szabadsága lehetővé teszi az oktatáson belüli új tapasztalatok megszerzését és az innovációt. Nagyon népszerűek a hosszabb-rövidebb távú, problémaorientált és tematikus tanulási formák. Az iskolák többsége bentlakásos, ami igen fontos közösség-összetartó szereppel bír, és lehetőség nyílik a gondolatok, eszmék hatékonyabb kicserélésére. Emellett az iskolák kulturális és sportolási lehetőségeket nyújtanak a helyi közösségeknek is.

Magyarországon a népfőiskolák az 1930-as években élték virágkorukat, vallási alapon nyugvó általános és nemzeti nevelés mellett közvetlen gazdasági jellegű képzést is folytattak. Számos iskola külön gazdasággal is rendelkezett, ahol a modern gazdálkodás és a korszerű kertészet módszereit is oktatták. Tanfolyamok sora foglalkozott a parasztok kereskedői ismereteinek oktatásával, a modern biztosítás, az árugazdálkodás kérdéseinek gyakorlati megismertetésével. A népfőiskolák céljai között szerepelt fiatalok faluvezetőkké való képzése, akik jól felkészültek, és felelősségtudó tagjai lehetnek a községi vezetésnek. A mozgalom hazai elindításában és támogatásában az egyházi szervezetek döntő szerepet játszottak. 1936-ban kezdte meg működését Sárospatakon a református népfőiskola, melynek több hónapos bentlakásos tanfolyamain 12 év alatt 460 hallgató vett részt. Ugyanebben az évben kezdték meg építeni, majd 1938 novemberében Nagytarcsán megnyitotta kapuit az első önálló épülettel rendelkező népfőiskola, mely Tessedik Sámuel nevét vette fel. A Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet Testülete (KALOT) mozgalom 1940-ben nyitotta meg első népfőiskoláját Érden, majd hamarosan több mint 20 KALOT és KALÁSZ (leány szervezet) népfőiskola hálózta be az országot, és ezek működésük során több mint 30 ezer fiút és lányt oktattak több hetes, több hónapos tanfolyamokon. Érdemes megemlíteni, hogy léteztek államilag támogatott és népművelés által gondozott népfőiskolák is, melyek közül a legismertebb a tatai népfőiskola volt. (www. nepfoiskola.hu)

1948-ban betiltották a népfőiskolákat, a mozgalom csak az 1980-as években éledt újra. A Magyar Népfőiskolai Társaság - mint a magyar népfőiskolák ernyőszervezete - 1988-ban alakult meg.

Az 1997. évi CXL. számú törvényben elismerést nyert a mozgalom, mint "olyan felnőttoktatási célú tanfolyamokat szervező, helyi önszerveződés alapján létrejött szervezet, amelynek pedagógiai programja a szakismeretek átadásán túl személyiségfejlesztő (állampolgári, közéleti) elemeket is tartalmaz, s melynek lebonyolítási, oktatási rendszerét a résztvevők maguk is alakíthatják". A skandináv minta alapján elméletben a népfőiskolák egyik jellegzetes vonása hazánkban is az, hogy nem kapcsolódnak kizárólagosan egyetlen nagy társadalmi csoporthoz sem, hanem elsősorban a helyi közösségre támaszkodik, s politikai tagozódástól függetlenül, leginkább az önkormányzatokhoz, helyi civil szervezetekhez kötődik. Gyakorlatban ez ritkán valósul meg, sőt sokszor a politikai semlegesség sem érvényesül.

A népfőiskolák általában nem tartják közvetlenül fő céljuknak a szakirányú képzést és a felnőtt szak-, valamint továbbképzést, de bekapcsolódnak a munkanélküliek átképzésébe is, bár elsősorban olyan tudást adnak, ami emberi együttérzést, közösségi felelősségérzetet, általános műveltséget jelent. Az észak-európai népfőiskolák többségükben ellenzik a vizsgáztatást és a bizonyítványadást, azonban hazánkban a népfőiskolák - alkalmazkodva a magyar gyakorlathoz - kénytelenek bizonyítványt, államilag elismert szakképesítést nyújtó oklevelet kiadni.

A hazai népfőiskolák működése kapcsán fontos kiemelni, hogy ezen intézmények szociokulturális munkája igen kiemelkedő lehet. Gyakori, hogy hátrányos helyzetű térségekbe könnyebben eljutnak a népfőiskolák helyi szervezetei, mint a formális felnőttoktatási intézmények. Ilyen szerepet töltenek be az 1990-es évek elején alakult cigány népfőiskolák. Elsődleges céljuk az ún. animátorképzés: olyan véleményirányítók képzése, akik hitelesen tudnak szólni saját etnikumuk körében, és megfelelően tudják képviselni a romák véleményét "kifelé", a hatóságok, közösség egyéb tagjai felé. Ugyancsak célja a cigány népfőiskoláknak az önbizalom erősítése és a cigány azonosságtudat elmélyítése, ezért a tantervekben szerepel a romák eredetének, történetének bemutatása és a hagyományaik ismerete: dalok, táncok, népmesék, kismesterségek bemutatása. Ugyancsak kiemelendő a népfőiskolák hazai "vidékfejlesztő" munkái során az "Alapképzés felnőtteknek - visszaút a társadalomba" című projekt, mely az Európai Bizottság Phare-Lien támogatásával valósult meg és a brüsszeli bizottság referenciaértékű modellnek ítélte. A program a hátrányos helyzet és a kirekesztettség enyhítésére irányul és alapját az a szomorú tény adja, hogy hazánk felnőtt lakosságának egy rétege igen alacsony írás-olvasási kézséggel és szövegmegértési képességgel rendelkezik. Ezek az emberek az egyébként is nehézségekkel küzdő elmaradott térségekben élnek, és munkaerő, szakképzettség szempontjából egyre kevésbé lesznek versenyképesek a munkahelyek betöltésekor (még ha azok alacsony képesítést igényelnek is). A képzés alapműveltségi oktatást és munkaerő-piaci tréninget foglal magába. Népfőiskolák képzései közül említést érdemel, hogy tőlünk nyugatabbra a népfőiskolai képzések egyik jelentős területe az időseknek hirdetett tanfolyamok, melyek nálunk még gyermekcipőben járnak. A "nyugdíjasok népfőiskolájának" célja az egészségesebb, aktívabb időskorhoz való segítségnyújtás, az életminőség javítása és a közösség igényeinek kielégítése (irodalom, művészet, kertészkedés, közös utazások szervezése). Speciális területei a hazai népfőiskolai mozgalomnak az ún. börtön-népfőiskolák. A 2001-2002-es évben az Európai Uniós csatlakozást megelőzően az egész országra kiterjedő program volt az "Aktív állampolgárság és a nem-formális felnőttoktatás" című projekt. A program céljának olyan fiatalok képzését tekintették, akik tisztában vannak demokratikus jogaik gyakorlásának és a közösségszervezés lehetőségeivel. Már korábban említettük, hogy a népfőiskoláknak nem célja a szakirányú képzés, de a legfejlettebb népfőiskolák képesek a helyi munkaügyi központokkal közösen akár akkreditált OKJ-s tanfolyamok lebonyolítására: elsősorban számítástechnikai, idegen nyelvi oktatások, de teret kaphatnak a történelmi hagyományokhoz kötődő mezőgazdasági képzések, környezetvédelmi, vállalkozói ismeretekkel kiegészítve (Hargitai L. 2005).

Magyarországon jelenleg a 2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről és annak módosítása, a 2003. évi CVI. törvény hatályos, amely meghatározza a felnőttoktatásban érintett intézmények körét: hagyományos oktatási intézmények (közoktatási, szakképzési, felsőoktatási intézmények) szerveznek tanfolyamokat, továbbképzéseket és ezen kívül vállalkozások, egyesületek, civil szervezetek illetve ezek társulásai is foglalkoznak hivatásszerűen felnőttképzéssel. A felnőttképzés irányítási feladatai a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz tartoznak, az Országos Felnőttképzési Tanács a minisztérium felnőttképzési feladatait segítő, szakmai döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő országos testületként működik. A felnőttképzés szakmai, módszertani feladatainak fejlesztésére, a kutatások támogatására Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetet hozott létre a minisztérium.

Az élethosszig tartó tanulás követelménye a jövőben egyre nagyobb szerepet kap: a gyors technológiai változások, a foglalkozási szerkezet változásai – és az ebből fakadó strukturális munkanélküliség - a már megszerzett tudás gyorsabb avulása, a globalizációból fakadó erősödő gazdasági verseny mind kényszerítő erőként hat. "...a tanulási képesség veszi át azt a szerepet, amelyet korábban az írni és olvasni tudás jelentett, azaz az újat befogadni nem tudók lesznek a jövő funkcionális analfabétái" - állapítja meg Mártonfi György (1997).
 
Európa már felismerte az élethossziglani tanulás fontosságát: az Európai Egyetemek Szövetsége (EUA) 2001-ben megfogalmazta az Élethosszig Tartó Tanulás Nyilatkozatát (The Memorandum on Longlife Learning), amely megfogalmazza a felsőoktatási intézmények feladatait ezen a téren:
- a tanuláshoz és a továbbképzéshez a korlátlan hozzáférés lehetőségének megteremtése,
- az emberi erőforrások Longlife Learning (LLL)-re eső részére szánt támogatási összeg növelése,
- az LLL-t segítő tanulási és tanítási módszerek (ki)fejlesztése,
- a tanulás megbecsülésének növelése és népszerűsítése (különösen a közvetett és a nem formális területeken),
- a minőségi adat-hozzáférés lehetőségének megteremtése, és a tanulási lehetőségek megismertetése,
- az LLL-lel kapcsolatos ismereteket eljuttatása a tanulni vágyókhoz, az információs technológia által nyújtott lehetőségek felhasználása (www.kepzeslista.hu – Kéry T.).