Regionalitás

A népek, nemzetek a globalizáció korában is megőrzik identitásukat. Az eltérő történelmi gyökerek, a különböző értékrendek, életmód, eltérő fejlődési úthoz vezet(het)nek.

Ronald F. Inglehart a Michigan Egyetem társadalomtudósa az 1980-1990-es években megvizsgálta huszonhat ország különböző - leginkább az értékrendekkel, gondolkodásmóddal összefüggő - jellemzőit, többek között a vallásos hitet, a lakosok munkához való hozzáállását, munkakultúráját, a politikai konfliktusok kezelését, az emberek hozzáállását a családhoz, a gyermekekhez, valamint a váláshoz, az abortuszhoz és a homoszexualitáshoz való viszonyulásukat (lásd az ábrán).

Véleménye szerint a fejlett ipari társadalmak kultúráját az utóbbi néhány évtizedben jelentősen befolyásolták a kulturális, szociális és politikai változások, amelyek részben egymással, részben pedig a gazdasági fejlődéssel függnek össze. Arra a véleményre jutott, hogy ezek a folyamatok bizonyos fokig előre kiszámíthatóak. Az általa vezetett World Values Survey nevű kutatóhálózat mára már hat kontinens kutatóit fogja össze, és kutatási területe lefedi a Föld lakosságának 80%-át. Az 1990-es évek elején megkezdett kutatást több országra is kiterjesztették és az eredményeket egy ábrában közölték.

A konzervatív - liberális társadalom (hagyományos értékek - szekuláris, racionális értékek) illetve a túlélés - önmegvalósítás tengelyek mentén besorolt országok bizonyos szempontból klasztereket képeztek: pl.: a protestáns  Európa országai a maguk értékeivel, moráljával, munkakultúrájával minden tekintetben a legfejlettebbek közé tartoznak és folytatják fejlődésüket. A volt szocialista országoknak feltehetően sokat kell küzdeniük azért, hogy ezt a fejlettséget elérjék. A gazdasági, politikai beilleszkedés csak a társadalmi közeledés (értékrend, magatartásformák, munkamorál, életstratégia, a társadalmi szerkezet változása) révén képzelhető el. A jobb helyzetben lévő országok megközelítése - többek között - azért is lassú folyamat, mert az alapvető értékek, preferenciák csak lassan, évek, évtizedek alatt változnak, és egy megkövült értékrend jelentősen hátráltathatja az adott ország gyors és sikeres fejlődését.

A kutatók 2001-ben megismételték a vizsgálatot, és a felmérés eredményét össze-hasonlították az előzővel, amelyet jellemzően 1990-ben (illetve néhány esetben 1981-ben) végeztek el.

Amennyire eltérőek lehetnek egymástól a világ országai, legalább annyira eltérőek lehetnek egy-egy országon belül az egyes régiók is.

A régió, regionalitás, regionalizmus fogalma több megközelítésből is értelmezhető. Hogy mennyire "divatos" kifejezésekről van szó, mi sem mutatja jobban, mint hogy a Google internetes keresőbe beírva a megfelelő szavakat, a másodperc törtrésze alatt több millió találatot jelez.

Sokan, sokféleképpen igyekeztek definiálni a régió fogalmát - legalább annyi próbálkozás történt ezen a téren, mint a vidék, vidékiség meghatározására. Az okok mindkét esetben azonosak: egy-egy olyan sokrétű, több dimenziós fogalomról van szó, amelynek egyértelmű, mindent magában foglaló definiálása meglehetősen nehéz. A szakemberek azonban egyetértenek abban, hogy a régió nem létezhet négy tartalmi elem megléte nélkül (Rák V. 2002):

- földrajzi elem (a régiók kialakulásának történelmi alapja)
- politikai elem (a régiót alkotók közös problémái, közös érdekei)
- gazdasági elem (azonos gazdasági érdekek, a gazdasági önellátás lehetetlensége)
- történelmi elem (azonos történelmi, kulturális gyökerek, szociális homogenitás)

Látható, hogy a régió fogalma sokféle tartalmat takar szakmai értelemben és a köznyelvben egyaránt. A kifejezés eredetileg földrajzi-területi tartalommal bírt, mára már közigazgatási jelentéssel is gyarapodott.

Szabó Pál (2005) egy csaknem ötven oldalas tanulmányt írt ebben a témában, amely 137 magyar és külföldi szakirodalom és mintegy húsz másodhivatkozás felhasználásával tekintette át a "régió" jelentés-változásait.

Kiindulópontként Bartke István (1999) által összefoglalt regionális szerkezeti modellt érdemes tekinteni, amely hét - egymásra épülő - szintet határoz meg. Logikus, hogy a régiók alapja a természeti környezet (maga a tér, természeti folyamatok, jelenségek, erőforrások). Ebbe a természeti környezetbe illeszkedik az emberek által létrehozott művi környezet (épületek, építmények és az infrastruktúra). A művi tér nem tölt ki teljes mértékben a természeti teret, de kölcsönhatásuk nyilvánvaló. A művi környezetbe épül a társadalom (a lakosság, a társadalmi viszonyok, intézményrendszer), jobbára szoros kölcsönhatás mutatható ki közöttük.

A fent leírt vertikális viszony (természet-mesterséges környezet-társadalom) az alapja a régió gazdaságának, befolyásolja annak fejlődését, és ezen keresztül a régióban élő emberek életminőségét, életmódját. Az első négy tényező inkább az anyagi szférához tartozik, míg a lakosság életmódja mintegy átmenetet képvisel az anyagi és szellemi tartalom között: a régióban élő emberek értékrendje, az általuk vallott és képviselt eszmék ugyancsak elemei a régiónak (Bartke I., 1999), és vissza is hatnak arra. A regionális fejlesztés feladata a térben eltérő erőforrások feltárása után a meglévő potenciál hasznosítása, fejlesztése, illetve a hiányzók pótlása, s az ezek révén elért eredmény tartós megőrzése.

A fentiekből látható, hogy egy-egy régió állapota, jellemzői több - még tovább bontható, részletezhető - tényező függvénye. Ebből következik, hogy a regionális fejlődés többváltozós folyamat, több kimeneti lehetőséggel.

A régiókat kialakító, létrehozó tényezők alapján megkülönböztethetők földrajzi, kulturális, etnikai, vallási, szociális, politikai, gazdasági, statisztikai, turisztikai stb. régiók. Az egyes régiók nemzetállamokhoz való viszonyuk alapján beszélhetünk nemzetállamon belüli, nemzeteken átnyúló (transznacionális), és nemzetközi (internacionális) régiókról. (Rák V. 2002). Más szempontból vizsgálva a régiók kialakulását, megkülönböztethetünk természetesen létrejött, illetve mesterségesen létrehozott régiókat (lásd az ábra). Ez utóbbiakat kialakíthatják politikai, társadalmi tényezők vagy funkcionális szempontok.

Regionalitás az Európai Unióban

Ötven évvel ezelőtt a Római Szerződések (1957.03.25.) bevezető részében (preambulum) az Európai Gazdasági Közösséget megalapító hat állam megfogalmazta: céljuk hogy "erősítsék gazdaságaik egységét és biztosítsák harmonikus fejlődésüket a különböző régiók között meglévő különbségek és a hátrányos helyzetű régiók elmaradottságának csökkentésével", mert "a meglévő akadályok elhárítása összehangolt cselekvést igényel annak érdekében, hogy garantálják az egyenletes gazdasági növekedést, a kiegyensúlyozott kereskedelmet és a tisztességes piaci versenyt".

A Szerződés ezeket az alapelveket annak ellenére fogalmazta meg így, hogy a II világháborút követően, az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején a Közösséget alkotó hat ország viszonylag kiegyenlített gazdasági színvonalon állt.
Bár már a kezdetektől (1957) a régiókról, regionális különbségekről tettek említést az európai dokumentumok, a regionális szint szerepéről nem sok szó esett. 1960-ban, az Európa Tanács konferenciáján definiálták: "az államoknál kisebb területek összessége, melyeken az emberek különböző természetű közös érdekekre lelnek, és amelyeken földrajzi, történelmi és gazdasági természetű kapcsolatok élnek" (ET Helyi Közhatóság 3. Konferenciájának 12. sz. határozata, Róma). Ezt a meghatározást pontosította az ET Helyi és Regionális Közhatóság Konferenciáján kiadott Bordeaux-i Nyilatkozat, amely szerint a régió a tagországok "legnagyobb területi egységein élő emberi közösségekre vonatkozik, és e közösségekre a történelmi, kulturális, földrajzi vagy gazdasági homogenitás a jellemző", és országonként más-más tartalommal bír (Kurucsai Cs., (1998) in Nemes Nagy J. szerk. (2005)).

Az eltérő fejlettségű régiók egymáshoz közelítését, kiegyenlítését célzó Európai Uniós támogatásokra a tagállamokon keresztül az egyes régiók pályázhatnak. Természetesen ezeknek a pályázatoknak az elbírálása, a felhasznált fejlesztési eszközök hatékonyságának ellenőrzése feltételezi, hogy azok összehasonlíthatóak, összemérhetőek legyenek. Az egyes régiók adatainak egységes értelmezésére, az elemzések egységesítésének megvalósítása érdekében az Európai Unió Statisztikai Szolgálta (EUROSTAT) 1988-ban kidolgozta az Egységes Területi Osztályozási Rendszert (Nomenclature des Unitès Territoriales Statistiques = Nomenclature of Territorial Units for Statistics – NUTS). Az 1988-ban kidolgozott rendszert 2003-ban korszerűsítették, az egyes szinteket egységesítették, részletes eljárási szabályokat határoztak meg a NUTS-szint meghatározásához, módosításához. Az egyes szintek hozzávetőleges területére, lakosságszámára keretszámokat határoztak meg. Ezeknek az előírásoknak a célja az volt, hogy az eltérő fejlettségű területeket összehasonlítható módon elemezhessék, gazdasági folyamataikat összemérhessék, illetve ezek alapján támogathassák azokat.

Előbb az Európai Parlament és az Európai Tanács 2001/0046 számú ajánlása, majd az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK rendelete alapján a közigazgatási egységek népesség szerinti besorolását az alábbi táblázat mutatja:

Az Európai Unió 27 tagállamában jelenleg 92 NUTS1-es (makro)régió, 268 NUTS2-es és 1.284 NUTS3 szintű területi egység van.

Magyarországon a NUTS1-es szintet az országrészek (a Dunántúl, Közép-Magyarország, valamint az Alföld, a NUTS2 szintet a hét statisztikai régió, míg a NUTS3 szintet a 19 megye és Budapest képviselik Ezt a három statisztikai szintet egészíti ki a helyi adminisztratív egységek (local administrative units - LAUs) két szintje, a kistérségi és a települési. Magyarország 168 statisztikai kistérségében összesen 3,145 település található. (A statisztikai beosztás az ország méretétől is függ: nem minden országban lehet megtalálni az összes területi szintet: Luxemburg a legkisebb tagállamként csak LAUs szintű egységekre van felosztva.)

A globalizáció - regionalitás párhuzamossága vagy ellentmondása az Európai Unióban is megjelenik. Maga az Unió is egy globalizáló(dó) intézmény, egyre több területen dolgoznak ki közös politikát és intézményrendszert. Ezzel egyidőben a régiók szerepe is felértékelődik, hiszen a tervezés, fejlesztés ezen a szinten történik, és az Unió is nagy hangsúlyt fektet a régiók sokszínűségének megőrzésére.

Az EU-val kapcsolatban is hajlamosak vagyunk sokszor a veszélyeket látni, holott a tagállamok és Brüsszel is csupán védekezni próbálnak a globalizáció nagy kihívásaival szemben. Megpróbálják a maguk számára lassítani, kíméletesebbé tenni a folyamatot, időt akarnak nyerni a felkészüléshez, az USA-val való versenyben.  Mi csak nyerhetünk ez alatt a védőernyő alatt.

Aki az EU tagságunkat ellenzi, az kiszolgáltat minket a gyors és kíméletlen globalizációnak. Derogációkat kérni a később jelentéktelennek bizonyuló ügyekben, és veszíteni más fontosabban, ez a legrosszabb csere, amit csak kialkudhatunk magunknak. A földpiac befagyasztása például elsősorban éppen az eladót korlátozza, és joggal merül fel a kérdés: Kinek az érdekében? A helyben lakó, letelepedő külföldi, agrár iskolai végzettséggel és saját művelésű földekkel aligha árthat az országnak. Szomszédainkat is be kellett segítenünk az EU-ba, mert ez az egyetlen esélyünk a határainkon túl élő magyarság megtartására. A legjobb szándékú közvetlen beavatkozásaink is csak ellenérzéseket szülnek, többnyire a határontúliak bőrét visszük vásárra a saját belpolitikai játékaink kedvéért. A legtöbbet a tapasztalataink átadásával, az agrárképzéssel és a vidékfejlesztési szaktanácsadással, testvér falvak és kistérségek menedzselésével tehetjük. A migráció természetesen felgyorsul. A képzett, tehetséges, fiatal, motivált, magyar anyanyelvű betelepülők persze jól jönnének szinte minden hazai térségben, hiszen alapvetően kevesen vagyunk, és csekély a népsűrűség az egész országban, de a legértékesebb rétegek elvándorlása súlyos helyzetet teremthet az eredeti lakóhelyen. Időszaki vendégmunkásként számolnunk kell az egész Kárpát-medence, nem csak magyar ajkú lakosságával is, hiszen az Európai Unióban munkát vállalni most számukra nagyon vonzónak tűnik.

Az EU agrárszabályozásához - a Közös Agrárpolitikához (CAP) - természetesen alkalmazkodnunk kell, annak minden ellentmondásossága és zavarossága ellenére, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy kivárjuk a rendbetételét vagy korszerűsítését. De annak tudatosulnia kell bennünk, hogy ez csak egy adaptációs folyamat és nem igazi innováció. A valóban innovatív, jövőépítő stratégiánkat nem az EU protekcionista agrárszabályozásában találjuk meg, hanem a globalizált és versenyképes élelmiszergazdaságunkban.

A már hivatkozott Fejér megyei felmérés azt mutatta, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk inkább félelmet keltett a gazdákban, mint kívánatos folyamatnak tartották volna azt. Csak kevesen vélekedtek úgy, hogy szükségszerű folyamat részesei. Többnyire fenyegetettnek érzik jövőjüket az Unióban, kiszolgáltatottnak tartják a magyar mezőgazdaságot, a magyar gazdákat. Sokan félnek a piacok megnyílásától - az olcsóbb mezőgazdasági termékek elárasztják Magyarországot, megfojtják a magyar termelőket - a külföldiek földvásárlásától. Úgy vélik, nehéz meglátni az előnyöket, sok a hátrány, "nem törődnek velünk", és a támogatások igénybevétele terén nagyon sok a bizonytalanság.