A napjainkban tapasztalható állami-, agrár-, öko- és etikai protekcionista tendenciák vizsgálata előtt szükséges néhány szóval kitérnünk a Fair Trade (tisztességes kereskedelem) illetve a Free Trade (szabadkereskedelem) fogalmára.

Az agrárstratégia kialakításában kiemelt szerepe lehet az elsőnek (Fair Trade), hiszen alkalmazása, annak megjelenítése és tudatosítása a fogyasztókban jelentős versenyelőnyt építhet ki termékeink számára. A Free Trade pedig a GATT/WTO tárgyalások Uruguay-i fordulója után kapott egyre nagyobb hangsúlyt, ahol a mezőgazdaság már a kezdet kezdetén a viták középpontjába került olyan kérdésekben, mint az export támogatások csökkentése, a fizikai termeléssel kapcsolatos támogatások - beleértve az ártámogatásokat is - megszüntetése. A WTO-megállapodások hazánk számára is kötelező érvényűek, ezért az agrártermelés támogatása során   az uniós támogatási rendszer mellett   ezekre is figyelemmel kell lennünk. Külön figyelmet érdemelnek ezen belül a "kék-doboz" rendelkezései (azon támogatási fajták, amelyek nem függetlenek ugyan a termelési szinttől, de rájuk mégsem vonatkozik csökkentési kötelezettség) és különösen a "zöld-doboz" (az oktatás, a kutatás, a fejlesztés, a szaktanácsadás támogatása; a növényvédelmi és az állategészségügyi szolgáltatás; a marketing, a promóciós tevékenység, a vidékfejlesztés stb. ) támogatásai. (Az úgynevezett "sárga dobozba" azok a támogatások tartoznak, amelyek a termeléshez kapcsolódnak, és azokat vagy közvetlenül a költségvetésből, vagy közvetetten, a magas árak miatt, a fogyasztók finanszírozzák).

A Fair Trade magyar megfelelője a tisztességes kereskedelem, amely szerint a becsületes (eredetileg gyarmatáru) kereskedő
- annyit fizet az áruért, hogy az ár fedezze a termelő és családja létszükségleteit, gyermekei taníttatását, orvosi ellátását,
- akár előre is fizet, vagy hitelt ad, hogy a termelőnek ne kelljen uzsorakamatra kölcsönt felvennie,
- hosszú távú kapcsolatokat alakít ki, segít hozzáférni a (világ)piaci információkhoz,
- együttműködik a termelők szövetkezéseivel, a civil mozgalmakkal, nőszervezetekkel, környezetvédőkkel,
- kihagyja a fölösleges közvetítőkereskedelmet az üzletből.

A termelők szövetkezései a többletár egy részéből közösségi pénzalapot képeznek; környezetvédelemre, iskolára, orvosi rendelőre, segélyalapot működtetnek, beruházási támogatást adnak. Egyes világvállalatok, mint például a Sara Lee (Douwe Egberts, Omnia, Pickwick) elutasítják a fair trade eszméjét, mert szerintük csak a túltermelést fokozná.

A fogyasztói mozgalmaknak kiemelt szerepük van a vállalati felelősségvállalás kialakításában, esetleg kikényszerítésében. A fogyasztónak joga van meg¬tudni az áru, a csomagolás, a szállítás és a kereskedelem által érintett földrajzi helyeket, országokat, régiókat, a környezeti-, vallási-, etikai vonatkozásokat, az esetleges (állami) támogatásokat. A sikeres gazdaság és társadalom alapvető feltétele az erős fogyasztóvédelem. A fogyasztónak joga és kötelessége tájékozódni - a megvásárolandó áruk használati tulajdonságai mellett;

- a termelő, a tulajdonos, a kereskedő, a régió és az ország szociális (társadalmi) felelősségvállalásáról;
- a környezeti, az etikai-erkölcsi, vallási, politikai, foglalkoztatási vonatkozásokról, (a termék által megtett útról, a recycling lehetőségekről) a veszélyekről és az érdemekről.

A fogyasztónak vásárlási döntéseivel büntetnie kell a (saját szempontjából) rosszakat, és jutalmaznia kell a jókat.
A free trade globális szabadkereskedelmet jelent, amely a globalizációt elősegítő, a fejletteket bizonyosan, a fejlődőket (fejletleneket) talán támogató nemzetközi mozgalom, hivatalosan a WTO = World Trade Organization (Világkereskedelmi Szervezet) keretei között, és inkább csak célként, mint elérhető eredményként megjelölve a teljesen szabad kereskedelmet.