Magyarország és a természetvédelem

A természetvédelem területén hazánk jó eredményeket tud felmutatni: az országban - más európai államokhoz viszonyítva - sok természetes élőhely, magas számú természetes vagy természetközeli társulás, gazdag élővilág található. Állat- és növényfajaink közül sok kizárólag vagy nagyrészt csak Magyarországon honos.

A világon egyre több országban terjed az a vélemény, hogy az emberi tevékenység által okozott kedvezőtlen környezeti és természeti hatásokat a természetvédelem hagyományos (rezervátum-szerű, a problémákat elszigetelten kezelő) szemléletével, az eddigi módszerekkel (amik az egyes fajok, élőhelyek, területek védelmére korlátozódnak) csak lassítani lehet, megállítani nem. A cél egyre inkább az, hogy a természetvédelmi kezelés területileg változó, adott területhez legjobban alkalmazható módszereit és gyakorlatát dolgozzák ki, a természeti értékek és természeti területek fenntartása, állapotuk javítása, a biológiai sokféleség megőrzése érdekében.

Ehhez alkalmazkodva alkották meg hazánkban a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényt, ami célként határozza meg a természeti értékeink és tájaink általános védelmét, megismerésüknek és fenntartható használatuknak elősegítését, továbbá a társadalom egészséges természet iránti igényének kielégítését. A természetvédelem feladata a törvény szerint, hogy a természeti értékek és a védett természeti területek károsodását megelőzze, a bekövetkezett károsodást csökkentse, vagy megszüntesse.

A természetvédelem és a mezőgazdaság

Kezdetben az ember kis része volt a természetes ökoszisztémának, azonban a népesség növekedésével és a termelési módszerek folyamatos és nagymértékű megváltozásával fokozatosan megváltoztatta a növénytakarót, ezáltal a táj képét. A természetes erdők helyett a mezőgazdasági kultúrák terjedése, a beavatkozások fokozatosan átalakították az állat- és növényvilágot, a biológiai sokféleség először fokozatosan nőtt, ám egy idő után nagymértékben csökkent. "Maga ez a folyamat is jelzi a mezőgazdaság és a természet, a biológiai sokféleség megőrzésének szoros kapcsolatát, a védelem és a használat, a környezeti érzékenység és termelési potenciál környezettől függő összehangolásának szükségességét. Különösen igaz ez azokon a védett és érzékeny természeti területeken, amelyeken a mezőgazdasági művelés fenntartása a biodiverzitás és a tájkarakter megőrzésének alapfeltétele. A kölcsönhatás kétirányú." (Ángyán, 2003.)

Az 1960-as évektől a rendszerváltásig Magyarország agrártermelését az intenzív földhasználat és az ún. iparszerű gazdálkodási formák jellemezték, és ezek már nagyobb környezeti terhelést, természetpusztítást és károsodást okoztak. Az elsődleges cél a hozamok folyamatos növelése volt és ez csekély teret hagyott az agrárterületek élővilágának természetvédelmi célú megmentésére. A termelési lehetőségek vélt kibővítése érdekében költséges és kockázatos meliorációs programokba fogtak, amellyel a mezőgazdaság számára addig kedvezőtlen adottságú területeket is megpróbálták bevonni a kemizált nagyüzemi termelésbe. Ezek a kísérletek számos értékes vizes élőhelyet (láprétet, láperdőt, ligeterdőt stb.) tettek tönkre és hozzájárultak számos, gazdaságilag is káros folyamat elmélyüléséhez.

A mezőgazdálkodás természetgazdálkodási jellegének erőteljes csökkenését, a két terület dezintegrációját és az ezzel együtt járó iparszerű, egydimenziós mezőgazdasági modell szinte teljes egyeduralmát kísérő negatív jelenségek vezettek azokhoz az európai felismerésekhez, amelyek előkészítették az egymásra utalt, szervesen egybe tartozó agrár-, környezet- és vidékpolitika újraegyesítését, a többfunkciós európai agrármodell kialakulását (Ángyán, 2003.).

A magyarországi természetvédelem rendszere

A természetvédelmi igazgatás feladatait a környezetvédelmi miniszter irányítása alatt álló hivatali szervezet, a nemzeti park igazgatóságok, a települési önkormányzat és szervei, valamint a jegyző látják el. Védelem szempontjából beszélhetünk országos- és helyi védettségű értékekről (113. ábra). A helyi jelentőségű védett természeti terület fenntartásáról, természeti állapotának fejlesztéséről a védetté nyilvánító települési önkormányzat köteles gondoskodni.

Magyarországon a nemzeti parki hálózat kiépítése az 1970-es években indult, ma 10 Nemzeti Park Igazgatóság működik, amelyek olyan, természetvédelmi kezelési feladatokat ellátó szervek, amelyek egyben első fokú természetvédelmi hatóságként és természetvédelmi szabálysértési hatóságként is funkcionálnak, valamint természet-védelmi őrszolgálatot működtetnek, amelyek a természeti értékek és területek, különösen a védett természeti értékek és területek őrzése, megóvása, károsításának megelőzése érdekében jöttek létre.

Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy védett területeink nagysága elérte, sőt meghaladta a kívánatos 10%-ot.

Nemzeti Ökológiai Hálózat

Európában a természetes élőhelyek nagy része az emberi hasznosítás miatt feldarabolódott, sőt néhol egyenesen megsemmisült. Magyarország az átlagnál jobb helyzetben van, területén rendkívül gazdag, az ország méretéhez képest számottevő élőhelytípus tudott kialakulni. A nagyobb kiterjedésű, ám annál értékesebb természeti területek (pl. lápok, szikes tavak, szentély-jellegű holtágak, stb.) képezik biológiai örökségünk értékeit, azonban ezen sokrétű, mozaikos jellegű élőhelyek stabilitása nagyon sérülékeny. Az élőhelyek, a bennük kialakult élő rendszerek folyamatos működése nem biztosítható elemeinek sokfélesége nélkül, amely sokféleséget (a biológiai diverzitást) fenn kell tartani és megőrizni.

Az ország élőhelyeinek, ökológiai értékeinek megóvása nem biztosítható csak az ország területe egy részének jogi védelmével. A védett területeken kívül is, a biológiai diverzitás védelme érdekében az egyes területeket olyan funkcionális rendszerben kell kezelni, hogy az élőhelyek összekapcsolása valamilyen módon megvalósuljon. Ebben minden gazdasági ágazatnak és önkormányzatnak hatékony szerepet kell vállalnia.

A természetben meglévő sokféleség megóvásának egyik módja az ökológiai hálózat felépítése, létesítése. Ökológiai hálózaton lényegében a különböző természetes és természetközeli élőhelyek között meglévő, az ökológiai folyosók által biztosított térbeli kapcsolatrendszert értjük, egy olyan rendszert, amelyben az élőlények az elszigetelt, szétdarabolódott élőhelyek között a folyosók vagy szigetszerű élőhelyfragmentumok ("tipegő kövek" - stepping stones) segítségével valamilyen módon képesek vándorolni, terjedni. Ez fennmaradásukban fontos szerepet játszik. Mivel az élőhelyek feldarabolódásának, elszigetelődésének, elszegényedésének veszélye egyre nagyobb, sok intézkedésre van szükség ahhoz, hogy ezt a folyamatot megállítsuk. A nemzetközi kötelezettségek, célok és feladatok [pl. az ENSZ Riói Egyezménye a biológiai sokféleség fenntartására (1992), a Páneurópai Tájképi és Biodiverzitás Megőrzési Stratégia (Szófia, 1995), az Európai Ökológiai Hálózat (EECONET) létesítéséről szóló deklaráció (Maastricht, 1993)], valamint az Európai Unió irányelveinek alkalmazása a magyar törvényhozásban is elősegíti a folyamat lassítását, megállítását, az élőhelyek sokszínűségének fenntartását. E törekvés fontos mozzanata, hogy a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény kimondja az ökológiai hálózat létrehozásának szükségességét (Ángyán et al., 1999). Magyarországon az első lépés ebben az irányban az Országos Területrendezési Terv létrehozásakor történt, ahol a különböző területhasznosítási elképzelések kialakítása során számoltak a biológiai értékek, élőhelyek védelmével, az megjelent a térszerkezeti struktúrában. A Nemzeti Ökológiai Hálózat tervezése 1993-ban kezdődött meg az IUCN szervezésében (Nagy, 2005).

A Nemzeti Ökológiai Hálózat részét képezik az összefüggő természetes élőhelyek, a mozaikos természetes és természetközeli állapotú élőhelyek, az egyedülálló, természetes élőhelyek, a városi-, mezőgazdasági élőhelyek és mesterséges felszínek, a különös jelentőségű, kis méretű élőhelyek, valamint az ökológiai folyosók.

Az ökológiai hálózat területei funkcionálisan több részre oszthatók
- a magterület tetszőleges kiterjedésű terület, ahol létrejönnek az életközösségek számára ideális élőhelyek
- az ökológiai folyosók biztosítják a magterületek közötti kapcsolatot. Lehetnek folytonos, sávos élőhelyek, vagy megszakításokkal bíró élőhely-mozaikok ("stepping stones").
- a pufferterületek védőzónát képeznek az előző két területtípus körül, feladatuk a védelem a külső káros hatásoktól
- végül a rehabilitációs területek, amelyek a magterület, az ökológiai folyosó vagy a pufferterület folytonosságában megszakításként szerepelnek, azonban ha helyreállítják ökológiai egyensúlyukat, a hálózathoz kapcsolhatók (Érdiné, 2002).

Érzékeny Természeti Területek (ÉTT) Rendszere

Az Európai Unió rendeletében foglaltaknak megfelelően Magyarországon létrehozták a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Programot, amelyben megfogalmazzák a különböző térségek adottságainak megfelelő, ahhoz igazodó fenntartható mezőgazdasági földhasználat gyakorlatát. A program egyik célja, hogy támogassa az ökológiai adottságokon alapuló, multifunkcionális mezőgazdasági földhasználatot, az EU agrár-vidékfejlesztési politikájával összhangban. A NAKP célprogramjai lehetnek országos hatókörűek, vagy zonális  (térségi) célprogramok. A térségi programok célterületei között szerepelhetnek olyan területek, amelyek valamilyen szempontból (ez lehet élővilág-, természet-, talaj- vagy/és vízvédelmi szempont) sérülékenyek, ezért speciális hasznosítást, minden egyes területre különleges gazdálkodási előírások betartását igénylik. Ezek a területek hálózatot alkotnak, így alakul ki az Érzékeny Természeti Területek (ÉTT) rendszere (www.nakp.hu).

A célprogramokhoz való csatlakozás önkéntes. A csatlakozó gazda szerződést köt az állammal, amely alapján - ha gazdálkodása során teljesíti az ÉTT-kre vonatkozó előírásokat, feltételeket - meghatározott összeget kap. Ez a kifizetés azt a célt szolgálja, hogy fedezze az esetleges jövedelemkiesést, a többletköltségeket, amelyek a speciális gazdálkodási móddal járnak, másrészt ösztönzőként hat, hogy a gazdák környezetbarát gazdálkodási formákat alkalmazzanak.

Magyarországon jellemző, hogy az ÉTT-k túlnyomó része nem védett, mezőgazdasági területen helyezkedik el, de közvetlen kapcsolatban van, érintkezik elszigetelt, védett területekkel, átmeneti zónát képez a természetvédelmi magterületek és az agrártermelés területei között.

Az Érzékeny Természeti Területek három kategóriába tartozhatnak:
1. Kiemelten fontos ÉTT, ahol nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő természeti, táji és kultúrtörténeti értékek fordulnak elő,
2. Fontos ÉTT, ahol országos viszonylatban jelentős kiemelkedő természeti, táji és kultúrtörténeti értékek fordulnak elő,
3. Tervezett ÉTT, ahol jelentős az extenzív mezőgazdasági hasznosítású földrészleteken található élőhelyek száma, de a természeti, táji és kultúrtörténeti értékek jelentősége kisebb (2/2002. (I. 23.) Köm-FVM együttes rendelet).