Hazánk településszerkezete és ezzel összefüggésben a jelenleg érvényben lévő közigazgatási szerkezet részben hosszú történelmi folyamat eredménye (pl. mezővárosok, hajdúvárosok létrejötte, a tanyák kialakulása), részben pedig tudatos politikai, közigazgatási munka eredménye. Ezek a múltbéli folyamatok önmagukban is több könyvet megtöltő szakirodalomban követhetőek nyomon, ezért a következő fejezetben csupán a jelenlegi állapot ismertetésére szorítkozhatunk.

Az Európai Unió vidékpolitikájának változása napjainkig

A mezőgazdasági termelés támogatásától a vidékfejlesztésig

Az 1950-es évek Európája még nemigen heverte ki a II. világháborút. Az emberek éheztek, nemzetgazdaságok romokban hevertek, a termelési eszközök döntő többsége a háborúban megsemmisült. Az európai államok legfőbb gondja az újjáépítés, az ipar és a mezőgazdaság újraindítása - ezen belül a lakosság biztonságos élelmiszerellátásának megszervezése - volt. Részben ez is volt az oka, hogy a megalakuló Európai Gazdasági Közösség egyik fő célkitűzése a közös mezőgazdasági politika megteremtése volt. A Római szerződés 39. cikkelye szerint "A közös mezőgazdasági politika célja, hogy
a) a műszaki haladás fokozásával, a mezőgazdasági termelés ésszerűsítésével, különösen a munkaerő lehető legjobb felhasználásával a mezőgazdaság termelékenységét növelje,
b) a mezőgazdasági népességnek megfelelő életszínvonalat biztosítson, elsősorban a mezőgazdaságban élők egy főre jutó jövedelmének növelésével,
c) stabilizálja a piacot,
d) biztosítsa az ellátást,
e) gondoskodjék a fogyasztóknak megfelelő ár ellenében történő ellátásáról."
http://www.okm.gov.hu/doc/upload/200509/romai_szerzodes.doc

Ez a korai Közös Agrárpolitika (KAP) az élelmiszertermelés mennyiségi növelését ösztönözte a támogatásokon és az árgaranciákon keresztül. A támogatásoknak ez a formája annyira sikeres volt, hogy alig harminc év múlva a Közösség (a folyamatos bővítés ellenére) nem csupán önellátóvá vált a mezőgazdasági termékekből, hanem jelentős és szinte állandósuló feleslegei voltak a legfőbb termékekből (gabonafélék, tej, vaj, marhahús, alma stb.).

A felesleg egy részét exportálták, ami újabb gondot jelentett: a jelentős termelési támogatás révén "elkényelmesedett" - és emiatt alacsony hatékonysággal - termelők világpiaci versenyképessége alacsony volt, ezért termékeiket csak újabb támogatással lehetett tovább értékesíteni. A támogatással megtermelt és újabb támogatással értékesített mezőgazdasági termékek jelentősen torzították a világpiacot (annál is inkább, mert ugyanakkor a Közösség jelentős vámokkal védte saját piacát). A termelés további növekedésével a világpiac sem tudta felvenni a termékfelesleget, a maradék tárolásáról, vagy végső esetben megsemmisítéséről (újabb támogatások igénybevételével) az EU-n belül kellett gondoskodni. A sikeres KAP a támogatott termelés-támogatott értékesítés-támogatott megsemmisítés "mókuskerekéhez" vezetett. Más oldalról nézve a termelés növekedését: az intenzív mezőgazdálkodáshoz felhasznált kemikáliák jelentősen hozzájárultak a környezet általános romlásához. A társadalom aggodalma a mezőgazdaság környezeti fenntarthatósága iránt és a termelés egyre növekvő túlzott támogatásigénye miatti elégedetlensége vezetett a Közös Agrárpolitika reformjaihoz. A 90-es évek elejétől bevezetett termelési korlátozások, a termelési támogatások visszafogása, átalakítása segítették a feleslegek csökkenését, de ez együtt járt volna a termelők jövedelem-csökkenésével, amit Közösségi forrásokból kompenzáltak. A gazdálkodóknak nyújtott támogatás egyre inkább függetlenedik attól, hogy mit és mennyit termelnek, a közvetlen jövedelem-kiegészítő támogatások sokkal inkább egyéb értékeket helyeznek előtérbe: a természet- és környezetvédelmet, a tájmegőrzést, tájgazdálkodást és a vidék népességmegtartó erejét. Ez a hangsúlyeltolódás felerősítette a vidékfejlesztési politikát, ami összecsengett azzal az uniós szándékkal, amely a hátrányos helyzetű régiók elmaradottságának csökkentését, a régiók közötti különbségek, kiegyenlítését célozta. A vidékfejlesztési politika előtérbe kerülését mutatja az a tény, hogy 1999-ben az AGENDA 2000 megfogalmazásakor már a KAP második pillérévé vált.

A Közös Agrárpolitika reformjával a Közösség egyre inkább elismeri a mezőgazdaság többfunkciós voltát, (multifunkcionalitását), azon belül is a nem közvetlenül a termeléshez kötődő funkcióit (természeti, környezeti, társadalmi, foglalkoztatási, szociális, egészségügyi, kulturális stb.).

Ebben az új megközelítésben a mezőgazdasági politika területileg meghatározott integrált politikává válik, amely az egyéb szakpolitikákkal szorosan együttműködve járul hozzá a vidéki térségek fejlődéséhez. Ennek értelmében a gazdálkodók és a vidéken élő lakosság a következő tevékenységekhez kaphatnak támogatást:

- az új mezőgazdasági technológiák és a (hagyományos) vidéki mesterségek területén (tovább)képzés és oktatás,
- az idősebb gazdálkodók korai nyugdíjba vonulása,
- a fiatal gazdálkodók gazdaságának kialakítása, elindítása,
- szaktanácsadás igénybevétele,
- a gazdaságba, illetve erdőgazdálkodásba történő beruházás,
- a gazdaság épületeinek és gépeinek modernizációja,
- a nagy követelményeket támasztó uniós előírásoknak (környezetvédelmi, közegészségügyi, állatvé¬delmi előírások) való megfelelés,
- a helyi, termelői élelmiszer-feldolgozó létesítmények létrehozása a hozzáadott érték növelésére,
- a termények értékesítése,
- a termékminőség javítása és a minőségi termékek marketingje,
- termelési társulások/társaságok létrehozása az új tagállamokban,
- a gazdálkodás támogatása hegyvidékeken és egyéb hátrányos helyzetű területeken,
- a kárt szenvedett mezőgazdasági és erdészeti termelési potenciál helyreállítása
- további előrelépések az állatjólét területén,
- falvak és vidéki létesítmények felújítása,
- a turizmus ösztönzése,
- az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása a vidéki lakosság számára,
- környezettudatos mezőgazdasági intézkedések megvalósítása,
- a Natura 2000 -ben szereplő területek gazdálkodóinak kompenzációja,
- erdősítés, fásítás,
- az erdőgazdálkodás javítását célzó lépések (de Lacroix, E. L., 2005).

Az új megközelítés másik oldala a fejlesztések helyi közösségi oldalának megerősítése, amely a LEADER+ támogatásokban ölt testet. Ez a program azt igyekszik megvalósítani - és pénzügyi forrásait megteremteni - hogy a vidéki közösségek maguk határozzák meg, válasszák ki, és részben finanszírozzák azokat a projekteket, amelyek illeszkednek a környezetükbe, és hosszú távon is hasznosak lehetnek. Igen nagy hangsúlyt fektetnek a horizontális integrációra: a helyi közösségek kialakítására, összefogására és összehangolt cselekvésére, a kormányzati és a nem kormányzati (NGO = Non Governmental Organizations) szervezetek, intézmények és az üzleti szféra között. A projektek finanszírozásában a vertikális integráció jelenik meg: az EU, az adott nemzet kormánya, valamint helyi magántestületek anyagi hozzájárulásával valósulnak meg. A LEADER+ az újszerű vidékfejlesztési megoldások kifejlesztését támogatja, amelyek fenntarthatóak és túlmutatnak a megvalósulás környezetén: példaértékűek és adaptálhatóak EU-szerte.

A vidékfejlesztés szempontjából kiemelkedő jelentőségű, és máig meghatározó az 1996-ban megfogalmazott Cork-i Nyilatkozat (The Cork Declaration: A living countryside), amely szerint az Európai Unió eddigi agrár- és vidékfejlesztési politikája önmagában is felülvizsgálatra szorul, de az újonnan csatlakozó országok miatt mindenképpen korszerűsíteni kell azt az alábbi szempontok figyelembevételével:

- Rural preference - a vidékfejlesztés prioritása -elsőbbséget kell kapnia a vidékfejlesztési politikának, és le kell váltania vagy magába kell foglalnia az agrárpolitikát.
- Integrated approach - integrált megközelítés - problémákat és a fejlesztési lehetőségeket nem a hagyományos gazdasági és társadalmi szektorok szerint kell vizsgálni, hanem komplexitásukban.
- Diversification - a térségek gazdasági-társadalmi sokszínűségének megőrzése mellett a fejlesztési módszerek és a fejlesztési területek változatosságára kell törekedni.
- Sustainability - fenntarthatóság - a kiváltott térségi fejlődésnek ökológiai, ökonómiai és társadalmi szempontból egyaránt fenntarthatónak kell lennie. A helyi akcióknál figyelembe kell venni a globális hatásokat.
- Subsidiarity - szubszidiaritás, a sikeres fejlesztés érdekében elengedhetetlen a lakossági részvétel, az alulról-felfelé való megközelítés és a szolidaritás.
- Simplification - egyszerűsítés. A vidékfejlesztési politika sikerességéhez szükségessé válik a bürokrácia csökkentése, a rugalmasság egyidejű fokozása mellett.
- Programming - koherens és átlátható térségfejlesztési programokat kell megfogalmazni, amelyeket térségenként egy egységes, átfogó programba kell foglalni.
- Finance - ki kell kihasználni a több-csatornás finanszírozás szinergikus hatásait (be kell vonni a fejlesztésbe a helyi forrásokat is), és a vidéki hitelezési technikák megfelelő kidolgozásával ki kell küszöbölni a kisvállalkozások hátrányait.
- Management - növelni kell a helyi igazgatás és az önálló kezdeményezések hatékonyságát technikai segítségnyújtással, oktatással és képzéssel, jobb kommunikációval, a kutatási eredmények és tapasztalatok átadásával valamint a nemzetközi hálózatokba való bekapcsolódással.
- Evaluation and Research - a programok, folyamatok átláthatósága, a közpénzek felhasználásának ellenőrizhetősége érdekében erősíteni kell az utólagos értékelést (a monitoringot) és a hasznossági elemzést. (http://ec.europa.eu)