A közös regionális politika fejlődése

Korábban már hivatkoztunk a Római Szerződés preambulumára, amely megfogalmazta a hat alapító állam szándékát, hogy "erősítsék gazdaságaik egységét és biztosítsák harmonikus fejlődésüket a különböző régiók között meglévő különbségek és a hátrányos helyzetű régiók elmaradottságának csökkentésével". Erre azért van szükség, mert "a meglévő akadályok elhárítása összehangolt cselekvést igényel annak érdekében, hogy garantálják az egyenletes gazdasági növekedést, a kiegyensúlyozott kereskedelmet és a tisztességes piaci versenyt".

A fenti megfogalmazás ellenére 1957-ben még nem merült fel a közös cselekvés, a közös regionális politika kialakításának szükségessége, a megfogalmazás a nemzeti kereteken belül működő regionális fejlesztésekre alapozott. A Közösség bővítésének előkészítése (Írország, később a mediterrán államok) során felismerték, hogy a Közösségen belül egyre inkább mélyültek a területi - regionális különbségek, és nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdasági integráció tovább súlyosbíthatja az eredetileg is elmaradott és periférikus régiók helyzetét (Sarudi Cs. 2003). Ez a helyzet hozta előtérbe a közös regionális politika kialakítását, amelyet a már említett nemzeti politikák formáltak.

A regionális politika, mint közösségi cél először 1964-ben fogalmazódott meg - mint a Gazdasági Bizottság egyik feladata - és ennek irányítására, szervezésére 1967-ben létrehozták a Regionális Politikai és Kohéziós Főigazgatóságot (DG XVI = Directorate General XVI).

Ahhoz, hogy a kitűzött cél, "a régiók között meglévő különbségek és a hátrányos helyzetű régiók elmaradottságának" csökkentése megvalósítható legyen, a politikai akarat mellett fejlesztési pénzeszközökre is szükség volt/van. Az 1960-ban létrehozott Európai Szociális Alap mellett - ha áttételesen is - az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapot (1962) (illetve annak Orientációs szekcióját), majd az Európai Regionális Fejlesztési Alapot (1975) is a felzárkóztatás szolgálatába állították. Ez a három – egymást kiegészítő - pénzügyi alap és a mellettük 1993-ban létrehozott Európai Halászati Pénzügyi Eszköz alkotta 2007. január 1.-ig a Strukturális Alapokat. 1986-ban, az Egységes Európai Okmány megfogalmazásában már a Közösség új politikájaként nevezi meg a regionális (fejlesztési) politikát.

A Közösség további bővítései - különösen a 2004. május 1-i, tíz ország tagfelvételével járó kör - még inkább elmélyítették az egyes tagállamok, és ezeken belül az egyes régiók közötti különbségeket. (Az 51. ábrán a jelenlegi 27 tagállam gazdasági fejlettségét mutatva az egyes régiók egy főre jutó GDP-jét hasonlítja a 27 tagállam átlagához. Jól látható, hogy a legfejletlenebb bolgár és a legfejlettebb Egyesült Királyság-beli régió között több mint tízszeres volt a különbség 2003-ban.)

1988-ban az Európai Tanács elfogadta a Strukturális Alapok működésének szabályozását, ami először 1989-től mondta ki, hogy
- az EU strukturális politikáját tényleges gazdasági eredményeket, hatásokat hozó eszközökkel kell megvalósítani,
- a tagállamok támogatását azok hosszú távú fejlesztési programjaihoz kell kötni, illetve
- a strukturális politika megvalósításában szorosan együtt kell működniük a közösségi, a nemzeti és a helyi intézményeknek, szervezeteknek és együttesen kell finanszírozniuk azt (Sarudi, 2003).

A fentiek értelmében a 1989-től a támogatott programok:
- az adott térségek jövőbeli célkitűzéseire épülnek, azok részét képezik,
- meghatározott fejlesztési célokat, azok rendszerét jelölik ki,
- önálló költségvetéssel rendelkeznek,
- a partnerek (érintettek, régió, tagállam, EU Bizottság) egyetértésén alapulnak.

Ugyancsak 1988-ban határozott az Európai Tanács arról, hogy a jövőben - a hosszabb távú tervezhetőség érdekében - hét éves költségvetési időszakokra jelölik ki a fejlesztés irányait, a prioritásokat és határozzák meg a megvalósításra rendelkezésre álló összegeket, illetve azok felhasználási módját.