A Kiskunsági Nemzeti Park szélén áll a kis bösztöri vályogház, és mellette az új, már pályázati pénzből épült sajtüzem. Kicsi, családias, legfeljebb három embernek való. Az üzem minden feltétellel rendelkezik, amit a szigorú élelmiszeripari szabályok előírnak, de mindenből a legegyszerűbb megoldásokat választották. Az érlelő helyiséget különböző érleltségi állapotú sajtok töltik meg, A frissek fehérek, az érettebbek kérge sárgás, egészen barnába hajló. Jórészüket borászok vásárolják, és borok mellé kínálják. Különböző borhoz, különböző érettségű sajtot. Testes vörösborhoz 4-5 hónapos érlelés utáni sárgakérgűt, alföldi újborhoz frisset, hófehéret. Szállítanak ezenkívül vendéglőknek is, és a maradékot háztól elviszik. Sokat nem fáj a fejük az értékesítés gondjától, aki kóstolta, visszajár.

A kis gazdaság főterméke a félkemény érlelt kecskesajt, amelyet Jakabsajt márkanéven hoznak forgalomba. Mivel a címkén egy jó kiállású kecske látható, mindenki azt gondolja, Jakab nevű kecskéről kapta a nevét a sajt. Pedig Fülöpjakab településről nevezték el, ahol először kerestek házat az akkor még pesti fiatalok.

Az alapanyagot - a kecsketejet – 150 fős kecskenyájuk adja. A nemesített magyar kecskék egészségesek, jól alkalmazkodtak a körülményekhez, és kielégítően termelnek. A Nemzeti Park területéből 40 hektárt bérel a házaspár, itt legelnek a kecskék, és itt terem meg a téli szálastakarmány is. A Parkkal mindkettőjük számára előnyös szerződést kötöttek, méltányos bérleti díjért legeltethetik a területet, de szemmel kell tartaniuk a túzokállományt, és jelezni a túzokok mozgását a vadfelügyelőknek. Nem nagy áldozat ez a változatos fűösszetételű ősgyepért, amit nemcsak az állatok értékelnek, hanem a tejükből készült termékek is ízesek, zamatosak tőle.

A kecskék szaporulatából a gödölyéket meghagyják állománypótlásra és növelésre, a gidákat pedig húsra értékesítik, egyre inkább saját fogyasztásra, mint külföldi piacra.