Bösztörön a sikeres gazdálkodás mellett sem könnyű az élet. A két kisgyereknek iskolába kell járni, a legközelebbi iskola pedig Kunszentmiklóson, mintegy 15 km-re van. Az egyik szülőnek tehát naponta hozni-vinni kell a gyerekeket. Valakinek az állatok mellett is kell lenni a legelőn, és a sajtüzem sem állhat meg. Írni kell a pályázatokat, elvégezni a szükséges tanfolyamokat, - eddig az Ezüstkalászos, aranykalászos gazdaképzőt, Tejtermékgyártó szakmunkásképzőt, a tervek szerint a jövőben Falusi vendéglátó tanfolyamot. S mindezt a kétkedő pillantásoktól kísérten: „úgysem sikerül, feladják majd, mint a többiek, és visszamennek a városba.”

Lászlóné Dóra elmondja, hogy nem volt a családban mezőgazda, ő Budapesten a Zeneakadémia rektori titkárságán dolgozott, eredeti szakmája népművelő, a férje kereskedő volt. Először csak kecskét akartak tartani, tejet termelni, a kecsketej sok jó tulajdonságát megtapasztalni., a tejüzem építése előremenekülés volt mert nehezen tudták értékesíteni a tejet, 60 napra kapták meg az árát, vagy még akkor sem. Sok pályázati pénz, és családi kölcsön és nagyon kemény, kitartó munka nyomán alakult ki a családi gazdaság, amely már biztosan áll a lábán, és tisztes megélhetést nyújt a családnak. De miért is csinálják? Miért vállalták a vidéki élet nehézségeit? Lászlóné Dóra egyszerűen fogalmaz: „Szép szakma ez, sok apró sikerrel, amiben megtaláljuk az örömünket. A gazdasággal még nem vagyunk elégedettek, magasak a költségek, ennyi munkával jobban is mehetne. De sok tervünk, megvalósítandó feladatunk van, amiért érdemes dolgozni.”