Az esettanulmány a magyar fűszerpaprikával kapcsolatos termelői, kereskedői és fogyasztói véleményeket foglalja össze. A 2005-2006 között, francia kutatók és a Budapesti Corvinus Egyetem által készített tanulmány kitér az eredetvédelem kérdésére is.
Tudomány - Agrárgazdaság
Növényi génmódosítások gazdasági és társadalmi hatásai
A génmódosítás szükségességének százezer éves alapvető biológiai oka, hogy a természetben csak egyetlen olyan növénycsoport létezik, amely akarja, hogy megegye az ember: a gyümölcs.
Ráfordítás-hozam kapcsolatok elemzése a vállalati döntéselőkészítésben
A fedezeti számítások esetében először azok szükségességét bizonyítjuk, majd bemutatjuk az ÁKFN struktúrát. Ismertetjük az ÁKFN struktúrával végezhető stratégiai számításokat. Végül a gyakorlati alkalmazásban jól bevált nem-lineáris fedezeti számítások technikáit mutatjuk be.
Vezetéstudomány
Lehetetlen egy előadás terjedelmén belül áttekinteni az összes elképzelést és kutatási eredményt, amely a vezetéselmélet alapját képezi.
Stratégiai tervezés és versenyképesség vállalati és nemzetközi szinten
A vállalati, ágazati és nemzeti versenyképesség nagyon összetett, komplex jelenség, amelynek középpontjában a stratégiai gondolkodás, elemzés és tervezés áll.
Gazdasági előrejelzés idősor-elemzéssel
A kezdetben misztikus formában megjelenő jövőkutatás, a futurológia napjainkra használható tudománnyá fejlődött, szerényebb változata az előrejelzés vagy másnéven a prognosztika pedig a tervezés nélkülözhetetlen alapjává vált.
Beruházások gazdasági értékelése
A beruházás fogalmainak és típusainak ismertetése után bemutatjuk a beruházásértékelés statikus és dinamikus mutatóit. Elemezzük a cash-flow és az időpreferencia fogalmát, megmutatjuk a diszkontált jelenérték (NPV) és a belsõ megtérülési kamatláb (IRR) számítás módszereit.

