A profitcentrikus szemlélet hajlamos a mezőgazdaságot kizárólag termelő szektorként, a vállalkozó törekvésében a tőkemegtérülés ütemében, nemzetgazdasági szinten a GDP-beli szerepvállalásban méltányolni. A makrogazdasági mutatók meggyőzően bizonyítják, hogy a fejlett országokban a mezőgazdasági főfoglakozásúak aránya, valamint a szektor GDP részesedése egyaránt fokozatosan csökken, és a mai napra 5 % alá süllyedt. Száz évvel ezelőtt Magyarországon mezőgazdasági dolgozóként a keresők 60 %-át tartották nyilván. Ma 200 ezernél kevesebb a főfoglalkozású, de amerikai gépesítettségi szinten a szántóföldi művelésünk egészét 30-40 ezer fő (községenként 5-10 fő) is fel tudná vállalni. A gondolatmenet ismerős, de kevés szó esik arról, hogy ez a „fejlettség” az éremnek csupán az egyik oldala.

A feltételek közül csak egyet említve: a munkatermelékenység világszintre emelése 30-40 millió Ft/fő tőkeigénnyel valósítható meg, amire kevés hazai vállalkozó képes. A következmények közül a vidéki munkanélküliség aránya kíván kiemelést. Jelenleg számos községből 15-20 %-os adatokat jeleznek. Amennyiben az ingázási kényszert is a munkahiánnyal hozzuk összefüggésbe, ez a szám 50-60 %-ra rúg. A községekben lakó munkavállalók több, mint fele (53 %) ingázó, mezőgazdasági munkahely hiányában 75 %-uk városokban talál elfoglaltságot (Kapitány, 96.) Ez a kényszermegoldás is csak átmenetinek tekinthető, ugyanis a viszonylag sűrű városhálózat és a szerény távolságok ellenére vonattal vagy autóbusszal kevés központ érhető el. A vasúti és buszhálózat szakosodottsága miatt a környező városok elérésének átlagos költsége magas.

A települések több, mint felében a munkanélküliségtől fenyegetett népesség átlagfizetésének fele sem elegendő a második legközelebbi város naponkénti megközelítésének finanszírozására. (Köllo, 97.)

Ha számításba vesszük, hogy egyetlen egyéb új munkahely kialakítása millió Ft-nyi infrastruktúrális és ennél is jelentősebb funkcionális beruházást kíván, beláthatjuk, hogy a vidéki lakosság megtartásához országosan sok száz milliárd Ft befektetésre lenne szükség. Ennek hiányában a falvak népessége folyamatosan csökken. A szociológusok (Kulcsár, 76; Beluszky, 92) szerint az elvándorlási okok megszűntetése nélkül elkerülhetetlen 1500 kis- és aprófalu a települések felének sorvadása.

A gondok súlyát aligha lehet túlbecsülni, azok orvoslása többek között országos és helyi intézkedést szorgalmaz. A tárgybani elemzés csupán a többfunkciós mezőgazdaság – világviszonylatban is mind inkább előtérbe kerülő – néhány lehetőségére kíván rámutatni:

• termelés (friss, illetve bio-élelmiszer, zöldtakarmány)
• foglalkoztatás (2 milliónál többen vannak kapcsolatban árutermelésre is alkalmas 0,15 ha-t meghaladó földterülettel)
• lakosságmegtartás (helyi munkaalkalom, infrastruktúra)
• szolgáltatásban részvétel (helyi ellátás, falusi turizmus)
• életminőség javítása (természetközelség, testmozgás, beosztotti kötetlenség, határtalan játszótér, közösségi élet stb.). Bálint és tsai 2001.)

Néhány funkció érvényre jutott a hagyományos kisparaszti, sőt a modern nagyüzem gazdálkodásában is. Míg a klasszikus családi gazdaságok fejlesztése az ökológiai egyensúly megtartása mentén volt megvalósítható, a túldimenzionált nagyvállalatoknál a termelés szerepe a többi tényező rovására dominált. A korszerű kis családi vállalkozások viszont a mezőgazdasági termelést inkább jövedelem-kiegészítő részfoglalkozásként a vidéki lakhelyet egyéb szolgáltatással és előnyökkel párosítva választják.