Környezetgazdálkodás és versenyképesség

A mezőgazdasági hatékonyság egyelőre a környezetkíméléssel is ellentmondásban van; nagy termésekhez általában jelentős műtrágya és növényvédőszer felhasználás párosul, amely a vegyszermaradványaival erősen megterheli a környezetet. A bio- vagy az ökológiai gazdálkodás viszont egyelőre kevésbé hatékony, és termékeinek kissé magasabb ára nem fedezi a többletköltségeket. Tudományosabb fogalmazásban az agrárium extern környezetterhelése még nincs internalizálva, a környezetgazdálkodás feladatai még meg sem valósulnak, vagy az ezzel kapcsolatos kiadások még nem épülnek be a termékek és szolgáltatások költségeibe. Így ma még a piacon versenyelőnyt élvez az, aki a környezettel nem vagy csak keveset törődve termel. Nem érvényesül a “szennyező fizet” elve; a környezeti károkat (pl. az ihatatlanul nitrátos “ivóvizet”, a parlagfüves parlagok allergén “vadkender” virágporát stb.) a közösség viseli el, illetve részben fizeti meg. Az optimális termőhely kiválasztása szép idea, de a dél-amerikai virágszállításig sarkítva, biztos, hogy olyan szállítási környezetszennyezéssel jár, amelynek a költségét ma még senki sem állja.

Környezeti ügyben halvány reménysugár, hogy a vegyipari multik meghallván az idők szavát, szociálisan érzékeny világélelmezési óriásokká válnak, akik a biotechnológiai úton előállított fajtáikkal megteremtik a permetezést és műtrágyát alig igénylő környezetbarát technológia alapjait. Kár, hogy a zöld mozgalmak többsége eleve elhatárolódott a génmanipulációtól, mielőtt kiderült volna, hogy az elképzelhető veszélyek nagyobbak-e a máris látható haszonnál. (Már a manipulációs szóhasználat is mennyivel rosszabb hangulatú, mint a csupa jót sugárzó bio-tech; a semleges és hivatalos kifejezés a GMO, a genetikailag módosított szervezet.)