Likviditás (fizetőképesség)

A hagyomány szerint a jó vicellérnek (szőlész-borász) egy évi termése van a szőlőtőkén, egy a hordóban és egy a bankban. Ez szép eszme, de sajnos ritkán valósul meg a magyar mezőgazdaságban, a többség gazdasági kényszerből (szegénységből), valamint hitelből gazdálkodik. Egy borászati üzemet vezető ismerősünk is ezt panaszolta, hogy egész évben költ és vásárol, de csak télen és tavasszal értékesít, közben mindig eladósodik az egyébként baráti kiszolgálást nyújtó bankjánál. Próbáltuk rábeszélni, hogy áruljon bort kis tételben a pince előterében az év minden napján és fogadjon rendszeresen turista csoportokat, borkóstolóval és vásárlási lehetőséggel, így mindig lesz készpénze, likviditása. Ha csak a kölcsönpénz banki kamatait megtakarítja, már megérte. Vincellérünk tiltakozott és elvetette az ötletet; ő nem köt nyakkendőt a vendégekhez, nem hordószónokol a borhoz nem értő városiaknak és nem gyámolítja a részeg távozókat. Megnyugtattuk, hogy nagyon jól áll neki a borász kötény, nem kell sokat magyaráznia, inkább mutassa meg a vendégeknek, hogy mászik be százkilós termetével a hordóba takarítani. Azóta ritkábban vesz igénybe bankkölcsönt, szereti a vendégeit, visszaudvarol a borissza asszonyoknak, akik rajonganak érte, és sokat vásárolnak nála. Ennek az üzemnek a DM árbevétele csak 2–4 százaléka a nagy hordós tételeknek, a kedvezőbb likviditás miatt azonban mégis megéri.