|
Oldal 4 / 4
Számos kísérlettel sikerült bizonyítani, hogy az élettelen tárgyakat ábrázoló képek kevésbé keltik fel az érdeklődést, mint az embert ábrázolók. Sokkal vonzóbbak, érdekesebbek a mozgó dolgok, mint a mozdulatlanok, és a pontos kontúrokkal rendelkező formák jobban lekötik az ember figyelmét, mint az elmosódottabbak. A formai összetevők, a méret, és az illusztráció befolyásolják a reklám hatását és árát. Az észlelés folyamatában fontos szerepet kap a tárgy körvonala és alakja. Különböző formákról lehet beszélni, így pl.: a természetes, tehát természetből származókról, a spontán, véletlenül létrehozottakról, mértaniakról, illetve a mértani konfigurációból kialakított formákról. A növényt alkalmazó reklámok egyik jellemző csoportja formai analógiára épít: „Valósítsd meg álmodat!” A képen a mai kor nője magasugró rúddal, vagyis a tulipán szárával akarja átugrani az előtte tornyosuló akadályt.
A kép kompozíciója vertikális felező; a baloldali sávba a rugalmasságot, lendületességet, természetességet helyezték a piros szoknyás alaplapban tükröződő lány képével. Szinte leküzdhetetlen akadályként tornyosul előtte a képmező másik fele, amely az üvegfalas mértani szerkezettel, krómacél és üvegfelületek halmozásával, valamint a parfümös üveg képével erős kontrasztot képez.
Napjainkban egyes művészeti irányzatok véleménye szerint a mértani síkidomok szimbolikus tulajdonságúak. A négyzetes formák a súlyosság, a kemény elhatároltság és az anyag szimbólumai. A kör, illetve az íves alakok a folyamatos mozgást, teljességet, elégedettséget, a napkorongot, az életet, és a vele összefüggő melegséget, szeretetet fejezik ki. A háromszögesek agresszív, harcias hatást keltenek. A mértani alakok felismerési sorrendje a következő a legkönnyebbtől a legnehezebbig: háromszög, rombusz, téglalap, kör, és négyzet (Móricz-Téglássy, 1997).
Harrington fotós reklámján egy félbevágott görögdinnye héjat, mint magzatburkot tölti ki egy párnapos csecsemő. Természeti és formai analógiára épít, a fotós kreativitását hirdetve. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy „a reklám olyan görögdinnye, amelyet nem az ügyfélnek, hanem a célcsoportjának kell édesnek találni” (Kaszás, 2000).
Avon reklámja is, ahol a könnyed női ruhába öltöztetett női alakot fehéres színderengés lengi körül, vagyis ez az illatfelhő, “amely felfedi az ember személyiségét”.
Az illatfelhő megint csak formai analógiára utal, hiszen a táncoló mozdulatú lányt phalenopsis orchideák, más néven lepkeorchideák lengik körül. A név az elvirágzáskori virágalakra utal. Lepkeszerűen hajtja össze nagy, (egyébként) illat nélküli csészeleveleit a virág.
A „Legyél te is napraforgó: kövesd a napot Helikonnal!” – dohány reklám szintén formai hasonlóságot használ ötletként: a napraforgó virág táblában három fiatal napszemüveges képe néz mereven ugyanabba az irányba. Mediterrán országokba szervezett vakációt nyerhetnek a napimádó dohányosok.

Búvárórákat hirdet az a reklám, amelyen repülőgépről fotózott tengerfelületen hal formájú, buja növényzettel fedett sziget látható. “Isn’t it time you explored some new angles? (“Nem érzi, hogy ideje lenne, hogy felfedezzen új területeket?”)
A reklámban a forma szerepe lehet éppen ellentétes karakterével hatni akaró: az IKEA katalógusban például a katonás sorba rendezett, függőleges helyzetbe állított kések sorát (szürkés pengéjű, lapos, szögletes tárgyak) az előtérbe helyezett, girbe-gurba sorba rendezett zöldes citromok ellensúlyozzák a gömbölyűségükkel, természetes plaszticitásukkal.
A hirdetés, ill. egyes elemei méretének meghatározásakor figyelem–felkeltési, esztétikai és gazdasági szempontokat kell figyelembe vennie a reklámszakembereknek (Kotler, 1991).
Meghökkentően szép példákat láthatunk azokban a reklámokban, ahol a felhasznált növények mind formájukban, mind színükben nagyon hasonlítanak az eladni kívánt termékre. A képi asszociáció magas fokát érik el ezek a reklámok. “Leviscryl. Il fait si beau dehors”.(Leviscryl. Gyönyörű az idő odakint.)
A reklámon a földből kibújó hóvirágok hegyes égnek meredő egyenes szárú tömegét, még ki nem nyílt bimbókat, és mindössze csak négy kinyílott virágfej magaslik ki ebből a tömegből. S ha egy kicsit tüzetesebben megnézzük, csak akkor vesszük észre, hogy a reklám ecseteket hirdet.
A Shell reklám ismert, legyezőszerű kagyló formája köszön vissza a rovarfogó növény sziluettjében. “Védd a veszélyeztetett fajokat!” –hirdeti a szlogen. Vagyis az üzemanyagokat forgalmazó cég saját magát természetvédőként állítja be. Ezzel a hipokrita magatartással a környezetszennyező kőolajipari cég hatásosan takarja el tevékenységének károkozó tényét.
Az új illatot ígérő Kenzo visszafogott halványszínű színvilágával, első pillanatra fekete fehér fotónak tűnik. Sejtelmes hófehér háttér előtt guggol egy fehér blúzos, sápadt arcú lány.
Szoknyája fekete vászna szolgáltatja a sötét hátteret a plakát alján megjelenő szövegnek, márkanévnek. A fehér szín tulajdonságai, az európai kultúrában a tisztaság, makulátlanság, hamisítatlanság, tiszta frissesség.
A plakáton piros a virágfej, a lány szája, és FLOWER felirat. A parfümös üveg hosszúkás formáját követi az üveg felező vonalán végig húzódó telt pipacs vékony virágszára. Erre rímel a lány középen elválasztott hajából kibomlott egyenes szálú hajtincse.
A formai és színbeli azonosságot képviseli az Anna sui reklám. A virág selymes fodros sziromleveleinek felnagyított képe tölti ki a képmező felső egyharmadát, amely lilás árnyalatával jól kiemeli a sötétebb árnyalatú Anna sui feliratot. A három virág szárának metszéspontjában áttetsző selymes virágsziromszerű ruhában táncol a démoni fiatal lány.
Kevésbé kreatív megoldásoknál az asszociációt nem bízzák a fogyasztóra “az ÚJ VITA-C cukorkáról nem juthat más eszébe, csak egy hatalmas, friss és zamatos földieper, mely finoman elolvad a szájában.
"Vigyázzon a szájára! Még elolvad a gyönyörűségtől.” A fotón vörösre rúzsozott, szamóca formájú száj tetejéhez kapcsolódik a zöld gyümölcskocsány.
|