| Intenzív és külterjes juhtartás – harmóniában - Oldal 7 |
|
|
|
Oldal 7 / 7
A külföldi piacot látva jó döntésnek bizonyult, hogy 1998-ban az Rt. szántóföldjeit kivonták a termelésből és gyepként, takarmánytermelő területként hasznosítják. Legelőkerteket alakítottak ki, ahol vegyszermentes, úgynevezett bio körülmények között tarthatják az állatokat. A biotejből Kunszentmártonban biosajt készül, amelynek 90 százaléka az Egyesült Államokba, a maradék főleg Németországba kerül, de a hazai piacon is találkozhatunk vele. A legérdekesebb termékük azonban a kefír. Joghurot sokfelé készítenek juhtejből, a kefír azonban kuriózumnak számít, és nagyon keresett. Jelenleg 400.000 liter tejet állít elő az Awassi Rt., ebből 2 millió palack kefír készül. Ez a mennyiség szinte elveszik Európa piacán, akár a négyszeresére is lenne kereslet. Ezért az Rt. vezetői bizakodóak, és fejlesztésekben gondolkodnak. Az anyajuhok létszámát 7000-re tervezik növelni, tehát ezer awassit és ezer gyimesi rackát szeretnének termelésbe állítani a meglévő állományukon felül. Építettek egy genetikai központot, ahol keresztezési kísérletek folynak, a befejéseket végzik, és mesterséges termékenyítést, valamint a legértékesebb tenyészállatokkal zigóta-átültetést is folytatnak. Itt tartják a nagy értékű kosokat is. A lehetőségek tehát nagyok, és az Rt. munkatársai joggal büszkék a gazdaságukra. A termelés szárnyalhatna. A fejlődésnek azonban korlátokat szab egyrészt az agrárpolitika még ma sem kellő kiszámíthatósága, másrészt a körülményes támogatási rendszer, a kifizetések elhúzódása. Mindezek mellett sem kétséges, hogy a juhászatban, ezen belül is a juhtej termelésben lényegesen nagyobbak a lehetőségeink annál, mint amit kihasználunk. |



