Amikor ezt a mai tanácskozást elhatároztuk, s ezt követően majd jó másfél hónapos késéssel meghirdettük, híre-hamva sem volt még a Göteborgban hozott határozatoknak, a talán már 2004-től megnyíló EU-kapuknak, s arról sem kaptunk híradást, hogy van egy üzemforma Magyarországon, amely – egzakt fogalom hiánya és egyedisége ellenére is – most hirtelen külön törvényi szabályozásért kiált!
Tudomány
Térségi versenyképesség és agglomerációs hatások
A sikeres térségek fejlődéstörténetéből levonható következtetés, hogy a kedvező vagy tűrhető ökológiai adottságok mellett mindig volt egy kondenzációs mag, valamilyen helyi kezdeményezés, amely többnyire szerencsés véletlenek hatására, gyakran “gyüttmentek” vezetésével kezdett fejlődni, majd az agglomerációs előnyök kibontakozásával, szinergikus hatásokkal és pozitív visszacsatolással érett igazi sikertörténetté.
Innovatív kistérségek
A Corki Nyilatkozat óta az Európai Unió agrárpolitikájában kiemelt szerephez jutott a vidékfejlesztés, a fenntartható mezőgazdaság.
A globális jövő térségi árnyékai az agrárgazdaságban
A megtervezett jövő visszaveti árnyékát a jelenre, ezért nagyon átgondolt és biztosan megvalósítható jövőképeket kell rajzolnunk, hogy ágazatunk kikeveredhessen az évtizedes válságból.
Sorsválasztó döntések a térségfejlesztésben
Tanulmányunk és előadásunk elején a térségi kohéziót meghatározó erőket soroljuk fel, részletesebben csak a közös sorsot és a sorsválasztást elemezzük.
A magyar mezőgazdaság lehetséges fejlesztési jövőképei
A múlt statisztikai adataiból, idősoraiból és tendenciáiból is lehet előrejelzést készíteni a jövőre, de félő, hogy így a fától soha nem látjuk az erdőt. A jelen nyomasztó gondjai eltakarnák előlünk a század- és ezredvég nagy kihívásait.
Agriculture and Rural Development in Hungary
Characterisation of Hungarian farming system. In Hungary, two different types of agriculture exist in parallel. The first could be called ´market oriented agriculture´.


Tudomány