Kétkezi munkást és különösen a mezőgazdasághoz értő, szorgalmas embert nehéz találni a szigeten, pedig nagy a munkanélküliség. A Szentendrei-sziget lakóinak csak töredéke dolgozik a szigeten, a munkaképesek többsége az egyetlen hídon, a néhány autós kompon és a kishajókkal ingázik a munkahelyére. A hétégeken és a nyári szezonban ugyanezeken az útvonalakon megduplázódik a sziget lakossága, ma már szerintünk több az üdülő, mint a helyi lakos. Ipari tevékenység alig van, a nagy szamócatermelési láz is sajnos alábbhagyott, a vendéglátósok látszólag szépen fejlődnek, de nagyon panaszkodnak a hétköznapi és a téli csendre. Az autós turizmust, a kis híd megépítését a többség ellenzi, annak ellenére, hogy a telekárak az egekbe szöknének, ha a szigetet megnyitnák a fővárosi agglomerációs övezet terjeszkedése előtt. Az M0 autópálya részeként épülő Megyeri-hídnak nem lesz lehajtója a szigeten, magasan ível majd a vízvédelmi terület fölött. A turizmus fejlődéséhez nagyon hiányzik néhány kerékpárút, amely „zöld út”-ként kötné össze a településeket és a biotermékek beszerzési helyszíneit. A doktor úr a szigeten, Szentendrén és Vácott is akar egy-egy biostandot a piacokon, de sokan jobban bíznak a helyszíni vásárlásban, azaz szívesen elmennek rendszeresen a biogazdaságba. A bioáruk esetében nagy szerepe van a személyes kapcsolatnak termelő és fogyasztó között, a vásárlás fontos része a terepszemle, a beszélgetés, a felhasználási tanácsadás.